Magyarországon a szuverenitás védelme kimerül az ellenzék és a független sajtó vizsgálatában, egzecíroztatásában. Pedig a saját portájuk előtt is lenne mit söprögetniük a Rogán Antal befolyása alatt álló magyarországi titkosszolgálatoknak – derül ki egy nemzetközi elemzésből.
Két francia és egy Budapestről szerkesztett weboldal került európai titkosszolgálatok látókörébe. A szálak a Mi Hazánkhoz vezetnek, de a Visegrád Post nevű oldalt üzemeltető cégnek miniszterként Kásler Miklós is juttatott némi pénzt a saját keretéből. A befolyásolási hálózat felderítésében közreműködő forrásokból lapunk úgy tudja, a közvetve a Kremlből irányított hálózattal Moszkvának hosszabb távú céljai lehettek.
Költségvetési csalás miatt körözi a magyar rendőrség a Kovács Bélát, a kémügyben elítélt volt jobbikos EP-képviselőt. A kémkedési ügy miatt KGBélának nevezett volt politikus körözési fotója kedden került fel a rendőrség oldalára. Legutóbb azt írtuk róla, hogy Moszkvában él, és korábban volt egy agyműtétje.
A harmadfokon eljáró bíróság szerint az egykori EP-képviselő nemcsak előkészületeket tett az Európai Unió intézményei ellen kémkedésre, hanem meg is valósította azt.
A vádhatóság szeretné, ha másodfokon bűnösnek mondanák ki kémkedés miatt a volt jobbikos politikust.
Az egykori jobbikos EP-képviselő az ügyészség szerint az EU-t bomlasztotta, Oroszország érdekeinek megfelelően. A vád részben titkosszolgálati információkra épül, ezért nem lehetett nyilvános a tárgyalás.
Kedden elkezdődött az Európai Unió (EU) intézményei elleni kémkedéssel, valamint költségvetési csalással, hamis magánokirat felhasználásával vádolt Kovács Béla - ismertebb nevén KGBéla - európai parlamenti képviselő, volt jobbikos politikus elleni büntetőper a Budapest Környéki Törvényszéken. Az ülést államtitok miatt zárt ajtók mögött tartják.
Kémkedés, költségvetési csalás, hamis magánokirat-használat is szerepel a vádpontok között.
Kovács Bélát költségvetési csalással is vádolják.
Hatvan napon belül eldől, vádat emel-e az ügyészség Kovács Béla jobbikos uniós képviselő ellen, ám a legújabb információk alapján az igencsak zavaros ügy felgöngyölítésére aligha van esély.