language

Kulcsszavak:

Lapok:

Magyar Narancs highlight_off

Magyar Narancs

A Magyar Narancs egy csütörtökönként megjelenő, liberális szellemiségű politikai-kulturális hetilap, Nyugat-, Európa- és piacpárti irányultsággal. 1989. október 14-én jelent meg először a radikális és az akkor még liberális beállítottságú Fideszhez közel álló fiatalok lapjaként. 1990. nyarától Bojár Iván András főszerkesztésével, kétheti rendszerességgel jelent meg. Ugyanekkor a lap elvált a Fidesztől, de a lap még sokáig Fidesz-lapként élt a köztudatban. Ennek alapjai a következők voltak: közös iroda, személyi átfedések, világnézeti hasonlóság, Soros Alapítvány támogatása, valamint a Fidesz "narancsos" kampánya. 1991 nyarától Vágvölgyi B. András lett a főszerkesztő. A 1998/43-as számtól 2000/13-as számig adminisztratív okokból ideiglenesen MaNcs néven jelent meg az újságárusoknál. A felelős kiadója 1990 nyaráig dr. Kövér László volt. 1998-ban a Postabank-lapcsalád felszámolásakor a Magyar Narancs finanszírozása is veszélybe került. Ekkor alapítottak egy új kiadót, magyarnarancs.hu Kft. néven, melynek ügyvezetője Bojtár Endre főszerkesztő. A cégadatbázisban a lap tulajdonosai között szerepel a Media Development Investment Fund Inc.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [189]  Oldalak:   <<  <  2 3 4 5 6 7 8 9 10 11   >  >>

Figyelmeztető lövés

A jogállamisági mechanizmus előkészítő lépéseként levelet írt a magyar kormánynak az Európai Bizottság. Komoly vádak szerepelnek a dokumentumban, de a pénzmegvonás még mindig viszonylag távoli fenyegetés, arra a jövő évi választás előtt aligha kerülhet sor.

Egy meg nem valósult nagyberuházás: bíróságon a jászberényi Malom-ügy

A napokban elkezdődött a Szolnoki Törvényszéken az úgynevezett jászberényi Malom-ügy pere. A tét óriási. Nem csak közel 1 milliárd forintról szól, hanem arról is, hogy ki kit győz le. Győz-e a jobbikos polgármester, aki felmondta a projekt kivitelezési szerződését, vagy győz a városban ellenzékben lévő Fidesz.

Máig nem valósult meg a geotermikus fűtési rendszer Tótkomlóson

Jelen állás szerint mégsem geotermikus energia fűti majd az itteni lakóingatlanokat és önkormányzati intézményeket. Az időközben 6 milliárdra drágult terv anno szépen indult, de mára a projekt létrehozására alakult cégből is ki akar szállni az önkormányzat. A polgármester sem a beruházásról, sem a beruházóról nem tud érdemit mondani, mert nincs párbeszéd közöttük.

Hadházy: Négyszeres áron számolták el az állami informatikusképzéseket

A képviselő szerint ezzel 2,25 milliárd forint kár érte a költségvetést. Az európai uniós pénzből finanszírozott informatikus-tanfolyamok ára négyszer akkora volt, mint állami finanszírozás nélkül – erről ír Facebook-oldalán Hadházy Ákos független parlamenti képviselő.

Mészáros Lőrinc a Bodrog partjára is odatette magát

A vendéglátóegység a bodrogkeresztúri Dereszla Pincészethez tartozik, az pedig a Mészáros Lőrinc tulajdonában lévő, Felcsúton székelő Talentis Ago Group Zrt.-hez. A pincészet 2019-ben, úgynevezett uralmi szerződéssel került Mészáros 15 agrárcéget összefogó mezőgazdasági holdingjához, de már évekkel korábban, 2016 novemberben bekebelezte a Búzakalász 66 Kft.-je révén. A Talentis cégcsoport 2020-ban 1 milliárdot meghaladó bevétel mellett félmilliárd forintos nyerséget hozott a leggazdagabb magyarnak.

Simonka-per: megbundázott pályázatok, visszaosztott pénzek – a politikus szerint mindez hazugság

„Még meg sem érkezett a részszámla alapján a pénz a bankszámlánkra, már telefonált nekem Simonka, hogy mikor viszem a pénzt. Minden ilyen esetben elmentem a pénzintézetbe, felvettem a kérdéses összeg 45 százalékát, azt elvittem Hódmezővásárhelyről Medgyesbodzásra, ahol Simonkánál jelentkeztem, elmondtam neki, megjöttem a pénzzel. Ő annyit mondott, vigyem hátra a lányoknak. A belső pénztárba vittem, ahol vagy a feleségének vagy az unokahúgának, Tóth Renátának adtam oda, akik az összeget minden alkalommal egy külön füzetbe írták fel. Simonka láthatóan nagyon vigyázott arra, hogy soha ne ő vegye át a pénzt, és még véletlenül se írjon alá semmit” – mondta szerdán a Fővárosi Törvényszék előtt tanúvallomásában Gál András, az egykori hódmezővásárhelyi székhelyű ENORA Kft. képviselője.

Eltűnik a közpénz, a polgármesterek a helyükön maradnak, az ellenőrzés meg semmit sem ér

Egészen elképesztő képet fest az EU-s pályázatok ellenőrzésének hiányáról egy, a méhkeréki polgármester, Tát Margit (Fidesz-KDNP) vádlotti főszereplésével lezajlott per. A bűnösség kimondása és a felfüggesztett börtönbüntetés ellenére a büntetett előélet ítéletben szereplő mellőzése pedig minimum vitára ingerlő.

Maguknak osztották az uniós pénzeket a Fidesz-közeli civilek Siófokon

A TOP-os pályázatok úgynevezett szoft fejezetében található CLLD-támogatások elnyeréséhez szükség van egy ernyőszervezetre helyi civil szervezetekből, helyi vállalkozókból, s abban a helyi önkormányzatnak is alapító tagnak kell lennie. Siófokon minden klappolt. Csakhogy – és erre nyilván az uniós kiírók nem gondoltak, mert arrafelé nem úgy gondolkodnak, mint a magyar ugaron – itt ezt úgy sikerült összerakni, hogy mindenki fideszes vagy »közeli« legyen: az alapítók, a bírálók, a nyertesek.”
Találatok: [189]  Oldalak:   <<  <  2 3 4 5 6 7 8 9 10 11   >  >>