Kulcsszavak: |
|
Lapok: |
Kevés a lehívott uniós pénz, sok a csalás
Románia vezeti az uniós pénzalapokkal elkövetett csalások toplistáját. Az Európai Unió Csalásellenes Hivatala (OLAF) szerint 2011-ben 225 romániai projekt kezelője sikkasztott.
Polgármester maradhat az elítélt politikus
Továbbra is Szabó Loránd marad Dombóvár polgármestere, mivel a Szekszárdi Törvényszék megsemmisítette a dombóvári képviselő-testületnek azt a májusi döntését, amivel a politikust összeférhetetlennek minősítették a tisztségére.
A Közgép nyomában? Az NFÜ-nél informálódik az unió csalás elleni hivatala
A Közgép Zrt. részvételével folyó nagyberuházásokról kért adatokat az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) – tudta meg lapunk. Százmilliárd forintnyi uniós támogatás felhasználásának körülményeit vizsgálhatják.
Szivattyúkra kíváncsi a DK
A Demokratikus Koalíció szerint több mint 900 milliárd forintos veszteség éri az országot a kormány semmittevése és rossz fejlesztési politikája miatt, ennyi uniós forrást nem fog tudni ugyanis lehívni Magyarország. Erről Varju László beszélt pénteki sajtótájékoztatóján.
Bűnbak lesz a „büdös, mocskos” IMF-ből
Leleplezte a kormány valódi „vasútfejlesztési” szándékait egy szakszervezeti egyeztetésen a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) szakértője. A szavait rögzítő felvétel tanúsága szerint a közösségi személyszállítás őszre finanszírozhatatlanná válik, az áprilisi vonatleállítások után tervbe vett szeptemberi vonalbezárásokat a „büdös, mocskos” IMF-re fogják majd.
Leleplező videó! Az IMF-re fogják Orbánék a vasútbezárásokat?
Lesznek vasúti vonalbezárások, csak meg kell várni, hogy fogni tudják valamire a kormánynál, például a „büdös IMF-re” - hangzik el azon a videófelvételen, amely a VDSZSZ és a fejlesztési minisztérium képviselői közötti egyeztetésen rögzítettek.
Nyomoz a rendőrség a saccra számlázott uniós projekt ügyében
Elrendelte a nyomozást a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság annak a vállalkozónak az ügyében, aki a közelmúltban önfeljelentést tett a jelentős részben uniós források felhasználásával 22 milliárd forintból megvalósuló csatornaberuházásnál tapasztalt visszaélések miatt.
Villamosbukta Debrecenben: nincs kész a pálya, új tendert írnak ki
Nem lett kész határidőre a 2-es villamosvonal Debrecenben, ezért az önkormányzat érvényesíti maximum 900 millió forintos kötbérigényét a kivitelező konzorciummal szemben, egyúttal új közbeszerzés kiírására készül. A cégcsoport vezető cége a Demján Sándor üzletember érdekeltségébe tartozó Arcadom Zrt.
A Fideszre szavazni még nem elég, aki ugat, annak annyi
Megkereste lapunkat egy gazda a Nagykunságból, ahol jelenleg is zajlik a tavaly kiírt földbérletpályázatok értékelése (vagy legalábbis zajlania kell, mert – bár a borítékbontás február közepén volt – eredményt még nem hirdettek). Panaszai szerint különféle trükkökkel zajlik az állami birtokok használati jogának átjátszása a Fidesz kiszemeltjeihez.
Saccra számlázott uniós projekt?
Önfeljelentést tett egy a Debrecenben és négy környező településen 58 százalékban uniós forrásokból, 32 százalékban a magyar állami költségvetésből finanszírozott, összesen 22 milliárd forintos csatornaberuházásban alvállalkozóként érdekelt budapesti cég ügyvezetője a Nemzeti Nyomozó Irodánál (NNI) – tudta meg a Népszabadság.