language

Kulcsszavak:

Személyek:

Simonka György highlight_off

Simonka György

Simonka György (Medgyesegyháza, 1974. március 11. –) fideszes országgyűlési képviselő 2010 óta, 2006-2014 között Pusztaottlaka polgármestere. 1993-ban villamossági szerelő és minősített hegesztő szakmát szerzett. 2002-ben fejezte be középfokú kereskedelmi és mezőgazdasági tanulmányait. Külföldi tapasztalatszerző és tanulmányi útjai után üzletember lett. 2010-ben országgyűlési képviselő lett az addig baloldali mezőkovácsházi választókerületben Karsai József utódjaként, majd a Dél-Békési Kistérség Többcélú Társulása elnöke lett. 2014-ben az orosházi és mezőkovácsházi választókerületek egyesítése után a Békés megyei 4. sz. országgyűlési egyéni választókerület képviselője lett az Országgyűlésben, ahová 2018 áprilisában újraválasztották.

2018-ban az Országgyűlés az ügyészség indítványára felfüggesztette a képviselő mentelmi jogát – a Békés megyei politikust összesen 1,4 milliárdos költségvetési csalással és más bűncselekményekkel gyanúsította meg a vádhatóság. Simonka tagadta a vádakat, az ügyben pedig azóta sem született döntés. A 2022-es országgyűlési választások előtt pár hónappal derült ki, hogy visszavonul az országos politikától és távozik békési választókerületének elnökségéből, a Fidesznek azonban továbbra is tagja maradt.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [115]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

Simonka haverok stiklijei sodorhatják elaz elelnzéki polgármestert Tótkomlóson

Rájár a rúd Tótkomlós ősszel megválasztott ellenzéki polgármesterére, most éppen annak a pályázatnak a támogatásától állhat el a minisztérium, amelyben maga a polgármester tett feljelentést még ellenzékben. Hamis aláírásgyűjtések miatt tett feljelentést tavaly Tótkomlós azóta megválasztott ellenzéki polgármestere, Zsura Zoltán egy EFOP-programban támogatott pályázat miatt. A felzárkóztató pályázatot azóta többször is ellenőrizte a minisztérium: most eldőlt, hogy 500 millió forint támogatást vissza kell fizetni.

Fogy a levegő Simonka körül: 500 millió forintos pályázati bukta Dél-Békésben

Szabálytalanság miatt a támogatási jogviszony elállással történő megszüntetését javasolja az Emmi egy Simonka-közeli pályázatnál. A kedvezményezett szervezeteknek és önkormányzatoknak 500 millió forintot kell visszafizetni. Tótkomlós ellenzéki polgármestere is kényelmetlen helyzetbe került.

Az ügyészség szerint két jogszabályt is Simonka György igényei szerint módosítottak

Két jogszabályt is Simonka György fideszes képviselő igényeinek megfelelően módosított az Országgyűlés, derült ki Polt Péter legfőbb ügyész válaszából, amit Hadházy Ákos független képviselő kérdésére küldött.

Százmilliós kamuprojektekre bukkant a kormány Simonka birodalmában

Szolgáltatások, workshopok, állásbörzék és képzések lesznek a mezőkovácsházi központban, a projekt 199 millió forint uniós vissza nem térítendő támogatás segítségével valósul majd meg – adta büszkén hírül egy 2018-as közlemény, milyen nagy segítséget jelent a Dél-békési Jövőkép Nonprofit Kft. vezetésével megvalósuló pályázat a munkanélküliségtől sújtott térségben.

A koronavírus-járvány miatt csúszik Simonka György és társai büntetőpere

A koronavírus-járvány miatti ítélkezési szünet következtében csúszik a május közepére kitűzött büntetőper, amelyben bűnszervezetben különösen nagy értékre elkövetett költségvetési csalással vádolják Simonka Györgyöt. Egyelőre nem lehet tudni, mikor folytatódik a per, tudtuk meg a a Fővárosi Törvényszéktől.

Simonkára újabb büntetőeljárás várhat – derül ki a főügyészségi vádiratból

„A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYFÜ) 2019. augusztus 14-én kelt határozatával a Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) és más operatív programok keretében a Dél-Békés Mezőgazdasági Termelőiért Közhasznú Alapítvány, illetőleg a Dél-békési Többcélú Kistérségi Társulás, mint pályázó, vagy főpályázó, és más cégek részvételével lebonyolított egy projektek kapcsán felmerült bűncselekmények tekintetében folytatott nyomozást az alapügytől elkülönítette.”

A csalással vádolt Simonka szerint nem csináltak semmit másképp, mint bárki más ebben az országban

Simonka szerint vannak emberek, akik mellette is tanúskodhatnának, de azok pont a vádlottak között vannak. Ezzel egyébként a korábbi képviselő nem bontotta ki az igazság mindegyik részletét, ugyanis több vádlott éppen az ügyészség vádját erősítette meg, miszerint a csalást elkövető bűnszervezet vezetője a fideszes politikus volt.

Több vádlott beismerte bűnösségét Simonka György büntetőperében

Csütörtökön is folytatódik a Fővárosi Törvényszéken Simonka György büntetőperének előkészítő tárgyalása. A Fidesz Békés megyei országgyűlési képviselőjét bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalással vádolja az ügyészség. A csütörtöki tárgyaláson kiderült, hogy a büntetőper több vádlottja beismerte bűnösségét és elfogadta az ügyészség által indítványozott büntetést.

Elutasították Hadházy Ákos feljelentését, amiben kifogásolta, hogy elmaradt Simonka György előzetes letartóztatása

Elutasította az ügyészség Hadházy Ákos ellenzéki országgyűlési képviselő és egy másik magánszemély "hivatali visszaélés és más bűncselekmény" gyanúja miatt tett feljelentését - közölte a Fővárosi Főügyészség csütörtök délelőtt.
Találatok: [115]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>