language

Kulcsszavak:

Személyek:

Szűcs Gabriella highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [2]  Oldalak:   1

Az államtitkár ügyei után szaglászik az OLAF, a személyi titkára pedig ott ül a Közbeszerzési Hatóság vezetésében

Az OLAF által vizsgált ügyek Homolyánál összeférhetetlenségi ügyek voltak, a lényegük, hogy Homolya céges érdekeltségein keresztül több közbeszerzés előkészítésében is részt vett tanácsadóként, majd 2010-ben ügy nevezték ki az EU-s pénzosztást felügyelő állami szerv, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) elnökhelyettesévé, hogy az általa előkészített projektek egy része még zajlott. Homolya tehát egyszerre lehetett érdekelt a közbeszerzések előkészítésénél, végrehajtásánál és ellenőrzésénél.

Meddig mehet el egy polgármester büntetlenül?

Mostanában több nyírségi polgármester is összetűzésbe került a törvénnyel. Ám hiába születtek jogerős ítéletetek, hiába zajlanak néhány esetben még most is a nyomozások: a szóban forgó települések vezetőit rendre újraválasztják, nemritkán nagy fölénnyel. A falvak és a városok első emberei abban a választókerületben politizálnak, amelynek fideszes országgyűlési képviselőjét valószínűleg csak a mentelmi joga védi meg attól, hogy ne ítéljék el őt is. A Nyírségben próbáltunk utánajárni annak, hogy milyen is a „szabolcsi törvény”.
Találatok: [2]  Oldalak:   1