Intézmények: |
Orbán Viktor Kairóból hazafelé beugrott Firenzébe
A miniszterelnököt a Piazza Carlo Goldonin fotózták le, ahol a feleségével sétálgatott.
Három honvédségi különrepülővel utazott a magyar küldöttség Egyiptomba
Három honvédségi különrepülővel utazott a magyar küldöttség hétfőn Egyiptomba, hogy kedden találkozzanak az ország elnökével. A kormányfő sajtófőnöke legtöbb kérdésünkre nem válaszolt, csak annyit közölt: egy repülőgép a miniszterelnöki delegációt, egy az üzleti küldöttséget és egy pedig Szijjártó Pétert és kíséretét szállította. Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő szerint a kormány teljesen elvesztette a kapcsolatát a valósággal.
Orbán nyolc év alatt 2,1 millió forintot fizetett a külügynek a családtagjai utazásáért
Egészen addig nem fizetett a miniszterelnök, amíg le nem buktatta egy Rómában készült kép két éve.
Orbán 2,1 millió forintot fizetett a külügynek a családtagjai utazásáért
Amióta a K-Monitor blogja pert indított azért, hogy megtudja, mennyibe került Orbán Viktor családtagjainak római utazása 2021 nyarán, a miniszterelnök rendszeresen fizeti családjának utazási költségeit, írja a K-Blog. Ahogy arról a Telexen is írtunk, Orbánt 2021 nyarán fotózta le egy olvasó egy római étteremben feleségével, Lévai Anikóval és fiával, Orbán Gáspárral, majd ellentmondásos nyilatkozatok után kiderült, hogy hivatalos delegáció keretében, kormánygéppel, de horvátországi nyaralásáról közvetlenül utazott a miniszterelnök egy katolikus konferenciára.
Amióta perelték, Orbán Viktor fizet családtagjai utazásáért
Valami megváltozott azóta, hogy Orbán Viktort lefotózták egy római étteremben feleségével és fiával, majd egymásnak ellentmondó nyilatkozatok után kiderült, hogy hivatalos delegáció keretében, kormánygéppel, de horvátországi nyaralásáról közvetlenül utazott a miniszterelnök egy katolikus konferenciára.
Keveset tesznek hozzá a magyar gazdaság fejlődéséhez a százmilliárdokért idecsábított multik
Gigantikus összegeket költ a kormány a külföldi multinacionális cégek beruházásainak támogatására. E gyárak azonban jórészt szigetszerűen működnek, a nemzetgazdaság fejlődését alig segítik.
Gödi különleges gazdasági övezet
Tiborcz István
Wáberer György
BMW
CATL
Fidesz
Külgazdasági és Külügyminisztérium
Samsung SDI Magyarország Zrt.
Sisecam Glasspackaging Hungary Kft.
Waberer’s International Nyrt.
adó
foglalkoztatás
gazdálkodás
háttér
kiemelt beruházás
klientúra
támogatás
Ázsia
Dél-Korea
Európa
Göd
Kína
Németország
Pest megye
Törökország
Azt hitték, érinthetetlenek, most mégis bíróság elé állnak
Ma kezdődik az elmúlt évek legsúlyosabb korrupciós ügyének bírósági eljárása, amelynek a végrehajtói kar elnöke és a volt igazságügyi államtitkár a főszereplői, és amelyben akár egy évtizedes börtönbüntetés is várhat rájuk. Az utóbbi időben egyre több részlet szivárog ki arról, hogyan működött együtt Schadl György és Völner Pál, melyik nap éppen hány millió forint kenőpénz csúszott egyik zsebből a másikba, vagy hogy épp kiken gúnyolódtak közösen a telefonban az ügy eléggé prominens résztvevői. Összeszedtük, honnan indult és mit tudunk eddig a Schadl–Völner-ügyről.
Völner-Schadl ügy
Cseresnyés Péter
Csizi Péter
Gelencsér Attila
Nagy Ádám
Schadl György
Schadl-Baranyai Helga
Senyei György
Szatmáry Kristóf
Tatár-Kis Péter
Varga Judit
Völner Pál
Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI)
Igazságügyi Minisztérium
Innovációs és
Külgazdasági és Külügyminisztérium
Magyar Bírósági Végrehajtói Kar
Mátrix Oktatási Központ
Országos Bírósági Hivatal
Pázmány Péter Katolikus Egyetem
Pécsi Tudományegyetem (PTE)
diplomácia
háttér
nyomásgyakorlás
pályázat
támogatás
végrehajtás
vesztegetés
Hol van már Tiborcz ígérete, hogy nem marad állami pénzt kapó cégnél?
A miniszterelnök veje tavaly épp akkor szállt be a Waberer's Nyrt.-be, amikor kiderült, hogy kap 6,1 milliárdot az államtól – azóta nemhogy kiszállt volna, hanem még növelte is a tulajdonrészét.
Balázs Attila
Jellinek Dániel
Tiborcz István
Wáberer György
Bayer Construct Zrt.
BDPST Group
Budai Malomipari Kft.
Femgas Gázkereskedelmi Kft.
Főnix Magántőkealap
Geraldton Invest Zrt.
Közgép Zrt.
Külgazdasági és Külügyminisztérium
Magyar Fejlesztési Bank (MFB)
Waberer’s International Nyrt.
bankok - pénzintézetek
építőipar
fuvarozás - logisztika
hitelezés
ingatlan
klientúra
rokonok
támogatás
tőkealap
Tiborcz István cége 6,5 milliárd forint állami támogatást kapott egyedi kormánydöntéssel
A 2022-es történelmi rekordtól elmaradó, de így is több, mint 130 milliárd forint beruházási támogatást osztott szét a kormány egyedi döntésekkel 2022-ben. A legnagyobb összeget a BMW kapta. A Waberer’sszel épp azután írták alá a támogatási szerződést, hogy a miniszterelnök veje jelezte: bevásárolja magát.
Tiborcz István
Arnest Hungary Kft.
Bayer Construct Zrt.
BMW Manufacturing Hungary Kft.
Külgazdasági és Külügyminisztérium
Samsung SDI Magyarország Zrt.
Sisecam Glasspackaging Hungary Kft.
SK Innovation
Waberer’s International Nyrt.
fuvarozás - logisztika
klientúra
napelem / megújulók
rokonok
támogatás
Ázsia
Dánia
Dél-Korea
Európa
Németország
Oroszország
Törökország
A BMW-akkugyár költségének közel 40 százalékát a magyar kormány fizeti
A 2021-es rekordösszeg után tavaly visszafogottabban segítette a vállalatok – elsősorban multicégek – beruházásait egyedi kormánydöntés alapú támogatásokkal a kabinet, de a 2022-es volumen még így a második legnagyobb éves összeg a támogatási rendszer fennállása óta. Arányaiban viszont nem finanszíroztak korábban ilyen nagyságrendben beruházásokat.
Balázs Attila
Banai Péter Benő
Arnest Hungary Kft.
Bayer Construct Zrt.
BMW Manufacturing Hungary Kft.
Chervon Autó Precíziós Technológia Kft.
Kométa '99 Zrt.
Külgazdasági és Külügyminisztérium
Sisecam Glasspackaging Hungary Kft.
állami / önkormányzati vállalat
állami/önkormányzati szerződések
támogatás