Szabadlábon védekezhet Florin Costiniu korrupcióval gyanúsított román bíró, miután a román legfelső bíróság helyt adott előzetes letartóztatásból való szabadon engedésére vonatkozó keresetének.
Megüresedett az EU korrupcióellenes hivatalának (OLAF) főigazgatói széke a posztot korábban betöltő Franz-Hermann Brüner halála miatt – közölte pénteken az Európai Bizottság. Az OLAF vezetője rendelkezik a hivatal 50 millió eurós éves büdzséje felett.
Előzetes letartóztatásba helyezték szombaton a román legfelsőbb bíróság egyik részlegének vezetőjét, aki ellen felmerült a gyanú, hogy maga is érintett egy szociáldemokrata szenátor korrupciós botrányában - jelentette a Mediafax hírügynökség.
Tizenhat órás maratoni tárgyalás után a román Legfelső Bíróság (LB) szombatra virradóan úgy döntött, hogy 29 napra előzetes letartóztatásba helyezi Florin Costiniut, az LB polgárjogi részlegének volt elnökét...
Egész napos maratoni tárgyaláson sem tudott dönteni a román Legfelső Bíróság (LB) arról, hogy vizsgálati fogságba helyezze-e 29 napra egyik bíróját, akit az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) hatalommal történő visszaéléssel és korrupciós ügyekben való bűnrészességgel vádol.
Valóságos hadjárat indult a titkosított állami és vállalati dokumentumok kiszivárogtatására szakosodott Wikileaks ellen. Az Egyesült Államok hadseregének kémelhárítási központja szerint a kormányoknak nem csupán a Wikileaks szerkesztését, hanem egyenesen az oldal látogatását kellene büntethető cselekménnyé tenniük. A New York Times pedig azt írja, a Pentagon már fel is vette a site-ot az Egyesült Államokat fenyegető tényezők listájára.
Egy magas rangú román bírót hallgatott ki csütörtökön Bukarestben a korrupcióellenes ügyészség (DNA), miután felmerült a gyanú, hogy maga is érintett egy szociáldemokrata szenátor korrupciós botrányában.