language

Helyek:

Fejér megye highlight_off

Lapok:

NOL (Népszabadság) highlight_off

NOL (Népszabadság)

A Népszabadság Magyarország legnagyobb országos politikai, közéleti napilapja volt 2016. októberi megszűnéséig. Az újság a rendszerváltásig az MSZMP központi lapjaként működött, a jogutód Magyar Szocialista Pártnak a hozzá kötődő Szabad Sajtó Alapítvány révén 2015-ig jelentős befolyása volt a lapra. 1990. szeptember 1-jétől a lapot a Népszabadság Rt. adta ki. 2003-ban a lap fő tulajdonosa a svájci Ringier magyarországi leányvállalata, a Ringier Kiadó Kft. lett. 2014 januárjában a Ringier és az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. fúziója miatt a Gazdasági Versenyhivatal döntése nyomán a portfólió egy részét (regionális lapok és országos média mellett a Népszabadságot kiadó cég 70,4%-át) az osztrák Vienna Capital Partners vette át, amelynek fő tulajdonosa Heinrich Pecina osztrák üzletember. Pecina médiacége, a Mediaworks 2015-ben az MSZP pártalapítvány és a munkatársak egyesületének tulajdonrészét is megszerezte. 2016. október 8-án a kiadó gazdasági okokra hivatkozva felfüggesztette a lap kiadását. Október 25-én Pecinától a Mészáros Lőrinchez köthető Opimus Press Zrt.-hez került a Népszabadságot is tulajdonló Mediaworks Hungary Zrt. részvényeinek 100%-a, emiatt sokan politikai nyomásgyakorlást látnak a lap bezárása mögött.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [54]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6   >  >>

Megszűnt cégre testálták a félmilliárdos tendert, nem is épített semmit

„Ellopták a gyárat a menekültek, vagy elvarázsolta David Copperfield, esetleg a pénzt lopta el valaki az NGM asszisztálásával? Na jó, én a harmadik lehetőségben hiszek."

Senki nem jelentkezett, Mészároséké maradt a föld

Alighanem a helyére került az egy hónapja megejtett Mészáros Lőrinc–Bitay Márton Örs-találkozó: a hétfői árverésen senki sem jelentkezett a Vál község határában lévő, közel kétszázmillió forintos kikiáltási áron kínált földterületekre. Így a milliárdos vállalkozó cége, a Búzakalász '66 Felcsút Mezőgazdasági Kft. vagy Mészáros János, a felcsúti polgármester öccse tovább bérelheti aranykoronánként és évente 1250 forintért.

Az ügyészség enyhének, a vádlottak törvénysértőnek tartják az ítéletet a Sukoró -ügyben

Ha a vádlottaknak igaza van, az általuk vélelmezett törvénysértések töredéke is elég lenne ahhoz, hogy az egész eljárást megismételjék Sukoró-ügyben. Ám az ügyészség a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő két korábbi vezetőjére első fokon kiszabott büntetés súlyosbítását kéri, pedig a négy év sem kevés hűtlen kezelés kísérlete miatt, hiszen kára senkinek nem volt.

L. Simon László és Magyarország legdrágább biciklitárolója

Elkezdődött az L. Simon László miniszterelnökségi államtitkár családi borászatához és panziójához vezető út felújítása. Az Agárd és Zichy­új­falu közti szakasz mintegy 800 millió forintért újul meg.

Orbán megúszta a vagyonnyilatkozati eljárást

Nem lesz vagyonnyilatkozati eljárás a miniszterelnök ellen az apja hatvanpusztai birtoka miatt, mert Vejkey Imre, az Országgyűlés mentelmi bizottságának KDNP-s elnöke alaptalannak nevezte és elutasította az arra irányuló kezdeményezéseket - közölte csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján az Együtt - a Korszakváltók Pártja alelnöke.

Elkezdődött a bandaháború az állami földek miatt

A haveri bérlők haveri földtulajdonossá váltak, s még csak saját pénzt sem kell betenniük a vásárlásba: a korábbi bérleti díj fedezi az olcsó állami hitel törlesztőrészletét – nyilatkozta a Népszabadságnak Ángyán József volt fideszes földművelésügyi államtitkár. Nem vigasztalja, hogy évekkel előre megjósolta: ez történik majd mindannyiunk közös tulajdonával.

Állami pénzen épül tovább Orbán kisvasútálma

Még el sem készült a felcsúti kisvonat, de már azt tervezik, hogy tovább építik Bicskéig. Orbán Viktor tudhatott a tervekről, ezért csúszhatott ki a száján, hogy ha támadják a kisvasutat, meg kell hosszabbítani Bicskéig, akár Lovasberényig.

Nagy csend övezi Orbán több százmilliós kisvasútját

Felcsúton tartották a menetrendet: elkészült a nyolcszázmilliós kisvasút három állomása. Vagy nem tartották, mert az egész pályaszakasznak el kellett volna készülnie. Kollégánk szeretett volna többet megtudni a felcsúti népsínműről, de körötte csend, amerre ment.
Találatok: [54]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6   >  >>