Helyek: |
|
Lapok: |
Orbán barátjának takarékszövetkezete adhatott kölcsön a pályára
Az államosításra váró több mint száz takarékszövetkezet közül az egyetlen várható kivétel, vagyis a Duna Takarékszövetkezet hiteléből vehette meg a jelek szerint tavaly tavasszal a felcsúti stadionépítéshez szükséges földeket Orbán Viktor eredetileg csupán 150 ezer forinttal alapított futballalapítványa – ez derül ki egy a Népszabadság birtokában lévő dokumentumból.
Lakóparkból dohányboltba
Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester alvállalkozói tíz koncessziót nyertek.
Hivatali visszaélést követett el Felcsút polgármestere a Jobbik szerint
A Jobbik szerint hivatali visszaélést követett el Felcsút fideszes polgármestere, Mészáros Lőrinc, mert testvérének cégétől a képviselő-testület által meghatározott értékhatáron túl polgármesteri engedély nélkül vásárolt az önkormányzat. A Jobbik ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz a rendőrségen a történtek miatt.
Földügyek Fejér megyében – Több mint kínos
A négy és fél millió hektárnyi termőföldhöz képest a 65 ezer hektár állami földterület elenyésző nagyságrend. A kormány 2010-ben mégis ezzel, pontosabban a földbérleti szerződések pályázati úton történő megújításával gondolta enyhíteni a gazdák földéhségét. A hangzatos cél az volt, hogy a helyben lakó gazdálkodó családoknak és a fiatal gazdáknak juttassanak állami földterületet.
Visszaélés a földpályázatoknál
Antalffy György
Dörömbözi József
Farkas Imre
Flier János
Flier Péter
Flier Tamás
Jármy Zoltán
Junek Nikolett
Kiss Árpád
Mészáros Beatrix
Mészáros János
Mészáros Lőrinc
Nagy Péter (Káloz)
Nyikosné Antalffy Sarolta
Orbán Győző
Orbán Viktor
Pákh Gergely
Tiborcz Eszter
Tiborcz Péter
Zimmermann István
Búzakalász 66 Kft.
Csákvári Mezőgazdasági Zrt.
Fidesz
Nemzeti Földalapkezelő Szervezet
Vidékfejlesztési Minisztérium
ingatlan
mezőgazdaság
pályázat
privatizáció
rokonok
Csákvár
Fejér megye
Felcsút
Kajászó
Óbarok
Ángyán József: Az a baj, hogy igazam van
Az állami földek bérleti pályázata Fejér megyében színjátékhoz hasonlítható, a Fideszhez közel álló érdekkör a területek 65 százalékát nyerte el, s pontosan lehet tudni, ki kinek a rokona és lekötelezettje.
Visszaélés a földpályázatoknál
Mészáros Lőrinc
Felcsút község Önkormányzata
Fidesz
Nemzeti Földalapkezelő Szervezet
átláthatóság
ingatlan
klientúra
mezőgazdaság
offshore
pályázat
rokonok
támogatás
Bicske
Bodajk
Borsod-Abaúj-Zemplén megye
Előszállás
Fejér megye
Felcsút
Hajdú-Bihar megye
Isztimér
Kaba
Kajászó
Valami félrebillent Felcsúton
A felcsúti polgármester-cégtulajdonos-földesúrnak annyi a tennivalója, hogy nehezebb időpontot kapni hozzá, mint az IMF-hez. A helyiek apatikusan szemlélik, ahogy vihartempóban dagad választott vezetőjük vagyona, Orbánék pedig művelt, okos emberek. Készítette: Kovács Klára, Fekete Norbert
Átvert gazdák, fura győztesek
Kajászón megvolt az aratás, a gazdák nem túlságosan elégedettek, kevés eső áztatta a búzát márciusban, gyér a terméseredmény. A Fejér megyei ezerlelkes településen hét-nyolc helybéli család él hivatásszerűen mezőgazdaságból. Többen ott voltak tavasszal azon a tüntetésen, amelyet Ángyán József vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár oligarchák miatti lemondása után tartottak.
Orbánról minden földdel kapcsolatos állítás lepereg
Orbán Viktort nem érdeklik a földhaszonbérleti pályázatok körüli anomáliák. A naponta előbukkanó földügyek ellenére az az álláspontja, hogy "az MSZP a nagybirtok pártján áll".
Ángyán sötét jövőképet fest, de maradni akar a Fideszben
Ablakig érő gaz, rozsdás, leláncolt kerítés, málló vakolat. Elhagyatott ház Mezőcsát központjában, a Szent István út 48. szám alatt. A homlokzaton még ott a régi kopott utcanévtábla is: „Vöröshadsereg.” Oszlárról ide jelentette át a székhelyét idén januárban a Start 2003 Bt., amely ugyanekkor fuvarozási főtevékenységét is megváltoztatta marhatenyésztésre.
József főherceg majorsága Orbán Győző tulajdonába került
Egyre kínosabbá válik a kormány számára, hogy az állami földek pályázatán éppen Fejér megyében, azon belül is a kormányfő lakóhelyén szinte csak és kizárólag a közvetlen hűbéresek nyerhettek húsz évre haszonbérleti földet.
Visszaélés a földpályázatoknál
Flier János
Lévai Anikó
Mészáros Lőrinc
Nyerges Zsolt
Orbán Győző
Orbán Viktor
Búzakalász 66 Kft.
CZG Ingatlanforgalmazó Kft.
Felcsút község Önkormányzata
Fidesz
Mezort Zrt.
Nemzeti Földalapkezelő Szervezet
ingatlan
klientúra
mezőgazdaság
önkormányzat
pályázat
strómanok
támogatás
Fejér megye
Felcsút