language

Akták:

Felzárkóztatási pénzek elherdálása (ORÖ) highlight_off

Kulcsszavak:

túlárazás / pénznyelő highlight_off

Felzárkóztatási pénzek elherdálása (ORÖ)

Felzárkóztatási pénzek elherdálása (ORÖ)

2015 januárjában Hadházy Ákos, az LMP korrupciós szakszóvivője komoly vádakat fogalmazott meg az Országos Roma Önkormányzattal (ORÖ) szemben: állítása szerint a cigány munkanélküliek álláshoz jutásának segítésére szánt összegeket az ORÖ felelőtlenül, az eredeti célnak nem megfelelően költötte el. Hadházy később további ügyeket hozott nyilvánosságra, melyben az ORÖ és a Türr István Képző és Kutató Intézet (TKKI) közösen, az államreform uniós program keretéből költött el látható eredmény nélkül százmilliókat roma felzárkóztatási anyagokra.

A Híd a munka világába foglalkoztatási szövetkezet 2014 márciusában alakult, elnökének pedig Farkas Flóriánt, a szövetkezet konzorciumi vezetője, az ORÖ akkori elnökét választották. A szövetkezet mintegy ötmilliárd forintnyi uniós forrást használhatott fel roma származású munkanélküliek álláshoz segítésére, ebből végül 1,6 milliárdot használt fel. A pénzből - sajtóértesülések szerint - kétszázmillió forintért irodaházat vásároltak a Gellérthegy utcában, valamint tíz használt gépkocsit vettek bérbe fél évre, darabonként közel hárommillió forintért. De beszerzésre kerültek még irodabútorok (bruttó 31 millió) és informatikai eszközök (bruttó 21 millió) is, továbbá 26 millió ment el irodafelújításra, valamint két tanulmány is íródott, az egyik 19, a másik 31 millióért

Hadházy Ákos kijelentlsei nyomán az ORÖ tizenkét képviselője rendkívüli gyűlést hívott össze, hogy kezdeményezzék az önkormányzat gazdálkodásának átvilágítását, ám az ülésen szinte csak a tizenkét összehívó jelent meg, így a gyűlés döntésképtelennek minősült. A képviselők ezután felkeresték a gellérthegy utcai irodaházat, hátha ott több információhoz jutnak a Híd a munka világába szövetkezet pénzügyeiről, ám az irodába nem sikerült bejutniuk. A tisztázatlan költések ügyében Polt Péter legfőbb ügyész 2015 februárjában büntetőeljárást kezdeményezett a Híd a munka világába szövetkezet programjával kapcsolatban, a Fővárosi Főügyészség pedig feljelentés-kiegészítést rendelt el, amivel a NAV bűnügyi nyomozóit bízták meg. 

Ezzel párhuzamosan más büntetőeljárások is folynak a kisebbségi szervezetnél. Hivatali visszaélés miatt hat személyt gyanúsítottak meg, a gyanúsítottak közt van az ORÖ egyik elnökségi tagja is. A szóban forgó eljárás 2016. év elején indult, miután egy januári sajtótájékoztatón a roma önkormányzatban lejátszottak egy hangfelvételt, amelyen elhangzott, hogy Farkas Flórián legalább hat képviselővel kötött féléves időtartamra „munkaszerződést” havi 350 ezer forintos fizetéssel. Farkas cserébe azt várta el, hogy az érintett képviselők az azóta már lemondott elnökkel, Hegedüs Istvánnal szemben politizáljanak. Arra még nem derült fény, hogy milyen forrásból származik a cigány politikusoknak ígért fizetség, illetve hogy közpénzt érint-e. A Romnet cikke szerint október elején több megyében is egyszerre tartottak házkutatást az adónyomozók az ORÖ volt irodáiban. Ezeket többnyire cigány önkormányzati képviselők üzemeltették, egyes esetekben a saját ingatlanjukban. A szabálytalanul működtetett irodákért havi 450 ezer forintot vettek fel a politikusok, ezt az adóhivatal költségvetési csalás miatt folytatott nyomozásban vizsgálja.

A Híd-program ügyében bizonyítottság hiányában hétévnyi nyomozás után 2022. decemberében ért véget az eljárás eredmény nélkül.


Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [7]  Oldalak:   1

Polt Péteréknek 3 év sem volt elég, hogy megtalálják Farkas Flóriánt

Hiába érdeklődött tíz uniós pénzes-korrupciós ügy állásáról Hadházy Ákos, tíz ügyben összesen három gyanúsított van a legfőbb ügyész szerint. Természetesen egy kiemelt ügy sincs köztük, se Farkas Flóriáné, se Simonka Györgyé, se az NKE-é.

Bemutatták a Farkas Flóriánról szóló hangfelvételt

A miniszterelnöki romaügyi megbízott a felvétel szerint az egyik roma önkormányzati képviselőnek 350 ezer forintos fizetést ajánl cserébe azért, hogy Hegedüs István megbuktatása mellett szavazzon. Hegedüs, az ORÖ jelenlegi elnöke feloszlatná a testületet, amelyben a tagok nagy része szerinte megvásárolható.

Borult minden Farkas Flórián Híd a munka világába szövetkezeténél

Farkas Flórián elnök már korábban, írásban lemondott, de amúgy is minden tisztségviselőt leváltottak a Híd a munka világába nevű foglalkoztatási szövetkezetnél, mely az ország leghátrányosabb területein élő, többsé­gében roma munkavállalók gazdasági és szociális felzárkózását jelölte meg céljaként és ahol az Emmi is vizsgálódik több kétes kifizetés miatt.

Milliárdokat vontak el Balogék a Farkashoz kötődő gyanús programtól

A komány közel két és fél milliárd forintot vont el az egykor Farkas Flórián által vezetett Országos Roma Önkormányzatának Híd a munka világa elnevezésű felzárkóztatási programjától. A lépéssel gyakorlatilag üresbe tették a program motorját, az indoklás szerint szakmai hiányosságokra derült fény a pénzek felhasználásában. Farkasék költekezései miatt NAV és OLAF vizsgálat is zajlik, elképesztő túlárazásokat találtak.

Hadházy Ákos feljelenti az Országos Roma Önkormányzatot

Elherdálja a kormány az uniós támogatásokat az LMP antikorrupciós szakszóvivője szerint. Hadházy Ákos példaként az Országos Roma Önkormányzatot említette, akik 300 millió forintot kaptak a romák munkavállalásának támogatására, amelyet szerinte "a semmire" költöttek el.
Találatok: [7]  Oldalak:   1