Akták: |
|
Kulcsszavak: |
Jogsértően korlátozta a közérdekű adatok megismerését a Fertő tónál építkező állami cég
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) szerint a Natura 2000-es természetvédelmi területek adatainak nyilvánossága kiemelt közérdek. A hatóság az információt kérő környezetvédőknek adott igazat a száz százalékban állami tulajdonú Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt.-vel (SFTFN) szemben. A hatóság kiemelte, hogy a cég „jogsértően korlátozta a bejelentő közérdekű adatok megismeréséhez fűződő jogát”. A civil szervezet szerint nemcsak a mostani ügyben fontos siker a döntés, hanem a későbbiekben, egyéb Natura 2000-területeken tervezett beruházások esetében is jelentős hivatkozási pont lehet majd.
A Fertő tavi beruházás területét szilveszterig a kivitelező, utána az állam fogja őrizni
Szabó Rebeka, a Párbeszéd országgyűlési képviselője kérdezte meg, hogy mi a helyzet a fertőrákosi beruházással. Csepreghy Nándor, az Építési Minisztérium miniszterhelyettese válaszában azt közölte, hogy a projekt folytatásáról a „költségvetési helyzet normalizálódását követően” születhet döntés. Csepreghy válasza szerint a területet jelenleg a kivitelező, vagyis Mészáros Lőrinc egyik cége őrzi, ami várhatóan 2022. december 31-én vonul le a területről. Utána a minisztérium fog gondoskodni az őrzésről.
Az UNESCO is vizsgálódik a Fertő tó ügyében
Az ENSZ kulturális és oktatási szervezete (UNESCO) már korábban is figyelmeztetett a világörökségi helyszínek listáján szereplő Fertő tó miatt. A szervezet egyik vezetője 2021-ben azt üzente a magyar kormánynak, hogy „a projekt tervét törölni kell, azonnal le kell állítani a megvalósítást”.
25 millió forintot kér a Közbeszerzési Döntőbizottság a Greenpeace-től a Fertő tavi tender vizsgálatáért
Tavaly év végén a Greenpeace megtámadta a Fertőrákosra tervezett építkezések kivitelezésére kiírt közbeszerzést arra hivatkozva, hogy az nem felel meg a projekt környezetvédelmi engedélyeinek. A Közbeszerzési Döntőbizottáság arról tájékoztatta a zöldeket, hogy 25 millió forint eljárási díjat kell(ene) befizetniük, ezt azonban a főként adományokból működő civil szervezet nem tudja megtenni.
15 milliárddal drágult a Fertő tavi beruházás
Öt naptári napon belül 25 millió forintot kéne befizetnie a Greenpeace-nek, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság egyáltalán foglalkozzon a fertői közbeszerzést megtámadó beadványával.
Megint kiírták a Fertő tavi közbeszerzést, 34 ezer négyzetmétert akarnak beépíteni
A Sopron-Fertő Turisztikai Nonprofit Zrt. (SFTFN), a beruházást irányító állami cég másodszor is nekifut a fertőrákosi tópart beépítésének, a visszavont tender után két héttel, karácsony előtt kiírta az új közbeszerzést. Az SFTFN ezúttal sima nyílt eljárásban, 2022. január 20-ig várja a jelentkezőket. A lényeg változatlan: 34 ezer négyzetmétert akarnak beépíteni a Natura 2000-es területen.
Visszavonták a Fertő tavi szállodaépítésre kiírt közbeszerzést, jöhetnek az állatok
Nem egész két héttel ezelőtt írtuk meg, hogy megjelent a közbeszerzési kiírás, amelyben gyorsított eljárásban kereste a beruházást irányító állami cég a fertőrákosi partra tervezett hotel, vitorlásklub, sportközpont és egyéb gigantikus építmények kivitelezőjét. A Sopron-Fertő Turisztikai Nonprofit Zrt. (SFTFN) azzal indokolta a sietséget, hogy ha egy kicsit is szünetel az építkezés, akkor „az állatvilág valamely eleme azonnal elfoglalja” a Natura 2000 besorolású területet. Cikkünk nyomán a Greenpeace a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz fordult, és kérte tőle a kiírás megsemmisítését. Erre azonban már nem lesz szükség, ugyanis az SFTFN visszavonta a tendert.
Hamarosan kezdődhet a szállodaépítés a Fertő tónál, gyorsított eljárásban keresik a kivitelezőt az állatok miatt
A gigantikus beruházásért felelős állami cég, a Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. (SFTFN) gyorsított eljárásban, december 17-ig várja a jelentkezéseket arra a tenderre, amelynek keretében megvalósulnak majd a Fertőrákosra álmodott kisebb-nagyobb épületek. A kiírás szerint azért kell sietni, mert ha egy kicsit is szünetel az építkezés a Natura 2000 besorolású területen, akkor „az állatvilág valamely eleme azonnal elfoglalja”. Összesen 34 ezer négyzetmétert építenek be, lesz szálloda, vitorlásklub, sportközpont, ökocentrum, bungalók, motelek és egyebek.
Díszletként használják és tönkreteszik a nemzeti parkot a luxusberuházáshoz
Horgászok, borászok és iskolai csoportok után végül november elején nagy nehezen egy országgyűlési képviselőt is beengedtek a Fertő tavi építkezés területére. Az adófizetői forintokból megvalósuló, magyar és nemzetközi szervezetek szerint is természetromboló beruházáson – mint arról beszámoltunk – a projektet vezető állami cég vezetője kísérte végig Kocsis-Cake Oliviót. A Párbeszéd Magyarországért országgyűlési képviselője és stábja videófelvételt készített és tett közzé a bejárásról, ami alapján a Greenpeace és a Fertő Tó Barátai Egyesület szakértői azt mondták az Átlátszónak: a cégvezető hozzá nem értéséről árulkodott, hogy mennyi szakmaiatlan, téves és félrevezető dolgot mondott a politikusnak.
Az utolsó nádfedeles cölöpházat is elbontották a Fertő tónál
Közben újabb nemzetközi szervezet kifogásolja a gigaberuházást, és kéri számon a hatástanulmányt.