language

Intézmények:

Agrárgazdaság Mezőgazdasági és Kereskedelmi Kft. highlight_off
Fidesz highlight_off

Fidesz

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség (korábban: Fiatal Demokraták Szövetsége, röviden Fidesz) magyarországi jobboldali populista, nacionalista párt, 1990 óta jelen van az Országgyűlésben. 

1988-ban alapították főleg egyetemi és főiskolai hallgatók, a párt kezdetben liberálisként határozta meg magát. 1998-2002 között és 2010 óta kormányzó párt. A párt elnöke 2003 óta Orbán Viktor.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [2]  Oldalak:   1

„Intézményesített földrablás” – Ángyán József összegzése az állami földeladásokról

Ángyán József, a második Orbán-kormány egykori vidékfejlesztési államtitkára korábban megyénként dolgozta fel a 2015-2016-os földeladások részleteit, most pedig összegezte a „Földet a gazdáknak!” program országos tanulságait. Az anyagot Ángyán kortörténeti dokumentumként és forrásanyagként ajánlja az érdeklődők figyelmébe, hiszen a földárverések általa feldolgozott adatait időközben eltüntették a hivatalos kormányzati honlapokról.

Intézményesített földrablás Hajdú-Bihar megyében is

Találatok: [2]  Oldalak:   1