Kulcsszavak: |
|
Intézmények: |
20 milliós támogatást adott a fideszes megye a dunakeszi fideszesek jelölőszervezetének
Mindezt a gödi Samsung iparűzési adójából, aminek jelentős része felett a megyei önormányzat diszponál. További 25 millió jut egy olyan egyesületnek, ami korábban ellenzéki, ám most a DK-ra ráinduló helyi politikusokhoz köthető.
Három forrásból is folyik a közpénz a fideszes jelölteknek kampányoló civileknek
Több településen is felkerülnek a szavazólapokra – általában Fidesz-KDNP-s polgármester-jelölteket támogatva – olyan egyesületek, amelyek korábban civil szervezeti támogatás keretében kaptak közpénzt. Diósdon például egy olyan szervezet indítja a kormánypárti jelöltet, ami három helyről is kapott állami pénzt, például „előadó-művészeti szervezetként” is kapott támogatást.
Városi Civil Alap
Bükki Miklós
Csányi József
Dizseri András
Farkas Domonkos
Kardosné Gyurkó Katalin
Magyar András
Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
ÉrteD Családbarát Egyesület
Fejlődő Maglódért Egyesület (FEMA)
Fidesz
Hajdűszoboszlói Gazdakör
Jövő Új-Városáért Egyesület
Marcali és Környéke Hagyományőrző Ipartestület
Nemzeti Együttműködési Alap (NEA)
Nemzeti Fórum
Összefogás Kerepesért Egyesület
Pro Civitate – A Városért Egyesület
Városom szeretlek Egyesület
civilek
kampányfinanszírozás
támogatás
Bács-Kiskun megye
Diósd
Dunaújváros
Érd
Fejér megye
Gyöngyös
Heves megye
Kerepes
Kiskunfélegyháza
Maglód
Pest megye
Az V. kerületi polgármester apjának is jutott pár millió a belvárosi civileknek szánt támogatásokból
Helyi alapítványok támogatásáról döntött kedden a fideszes vezetésű V. kerületi önkormányzat, összesen 55 milliót osztottak szét, Juhász Péter pedig arra hívta fel a figyelmet csütörtökön, hogy több olyan szervezet kapott milliós juttatást, amelyik a Fideszhez köthető.
Szembement a NER-rel a fideszes testület: Fonyód nem adja a Balaton-partot az államnak
Hiába jelent már meg így a Magyar Közlönyben, a fonyódi önkormányzat nem adja állami tulajdonba az Erzsébet-tábor előtti másfél kilométeres szabadstrandot.
Annyi pénzt tolhatnak az önkormányzati kampányba, amennyit nem szégyellnek
Az országgyűlési és az önkormányzati kampányok egyik alapvető különbsége a kampányköltésekben mutatkozik meg. Bár az előbbiben legalább formálisan léteznek erre vonatkozó törvényi keretek, a rendszer sajátosságaiból fakadóan utóbbinál még ellenőrizhetetlenebbül áramolhatnak a pénzek. Az önkormányzati választáson indulók ráadásul egyéb, ismertséget növelő trükköket is bevethetnek.
Zuglóban önkénteskedik, kormánypárti politikusokkal pózol a közérzetjavító üzletlánc volt fejese
Az elsősorban nyugdíjasokra specializálódott, közérzetjavító, állapotfelmérést hirdető cégek egyik korábbi vezetője, Ökrösi Levente egy olyan zuglói civil szervezet nevében koszorúzott október 23-án, amely évről évre sorra nyeri a Városi Civil Alap pályázatait. Az egyesület hátterében jelenlegi és korábban aktív kormánypárti politikusokat vagy Fideszhez egyéb úton kötődő szereplőket is találni. A kormánypárti kapcsolatok Ökrösi esetében is figyelemreméltóak, olyannyira, hogy az Átlátszó több forrásból úgy értesült: sokáig szó volt arról, hogy fideszes színekben indulhat a 2024-es önkormányzati választáson a 14. kerületben. Borbély Ádám, a Fidesz zuglói választókerületi elnöke a cikksorozatunk megjelenése után cáfolta ezeket az értesüléseinket.
Városi Civil Alap
Barabás Ferenc
Böjthe Péter
Böjthe-Kiss Hedvig Zsófia
Borbély Ádám
Fülöp István Endre
Gelányiné Kósa Irén
Körmöczy Dorabella
Matyasovszki Tamás
Ökrösi Levente
Pusztai Péter
Virág Krisztina
Alsórákosi Civil Egyesület
Fidesz
Magyar Állapotfelmérő Centrum Kft.
Mentor Közéleti Kulturális Sport Egyesület
Polgári Összefogás Kerületünkért Alapítvány
átláthatóság
civilek
infografika
támogatás
választások - népszavazás
Bp. XIV. kerület
Budapest
Hajnal Miklós: egy Fideszhez közeli egyesület százszoros árért csinált magának honlapot a Városi Civil Alap segítségével
Hajnal Miklós, a Momentum országgyűlési képviselője arról adott hírt, hogy bizonyítékot talált arra, hogy a Fidesz kampányait a Városi Civil Alapon keresztül finanszírozzák, erősen túlárazott szolgáltatásokon keresztül. A Momentum politikusa ezúttal egy kőbányai egyesülettel kapcsolatban számolt be arról, hogy akar százszoros árat is számlázhattak egy egyszerű honlapért. „Miközben 15 milliós támogatást vettek fel a Városi Civil Alaptól, az elkészült honlap maximum néhány munkanap, de akár néhány óra alatt létrehozható, már létező, ingyenes elemekből” – írja Hajnal és kiemeli, hogy a támogatás felhasználásáról szóló jelentésben olyan döbbenetes extrákat emelnek ki, mint hogy a honlapnak vannak rovatai, és képeket lehet rá feltölteni, miközben ezek a legtöbb ingyenes honlapszerkesztő-rendszernek beépített alapfunkciói közel két évtizede és egy megkérdezett szakértő szerint akár százszoros túlárazás is történhetett.
A nagycsaládosok elnökének új érdi egyesülete is milliókat kap a Városi Civil Alapból
Egy pesti sportegyesület a profiljának drasztikus átplasztikázása után nem sokkal kilencmillió forint támogatást nyert el a – többnyire fideszes álcivil-szervezeteket közpénzek milliárdjaival tápláló – Városi Civil Alaptól. Az Érdre költöztetett egyesület új elnöke a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke is egyben. A Fidesszel jól érzékelhetően rokonszenvező Kardosné Gyurkó Katalinról hónapok óta terjed a hír, hogy a kormánypártok jelöltjeként indul Érden a júniusi választáson. A bejelentést azonban eddig nem tették meg, ahogy arra a kérdésre sincs válasz, hogy az új céloknak megfelelően miért nem egy teljesen új egyesületet alapítottak.
Fidesz-közeli józsefvárosi civilekre is hullottak az állami civil alap milliói – 1. rész
Városi Civil Alap
Csata Kincső
Farkas Örs
Kocsis Máté
Nyerges Zoltán
Tóth Tímea (Józsefváros)
Vitályos Fanny Ilona
Zila János
Zila Péter
Alapítvány a Polgári Ferencvárosért
Alapítvány a Polgári Józsefvárosért
Fidesz
Nagyvárad téri Református Egyházközség Alapítvány
civilek
kampányfinanszírozás
támogatás
Bp. VIII. kerület
Budapest
Közel 50 milliót kapott a kormánytól két makói Fidesz-közeli egyesület
A listán két makóit is találunk. A Makói Polgári Egyesület 8+10,8+11 millió forintot kapott az eddigi három pályázati körben, a legutóbbi összeget 2023 decemberében ítélték oda nekik. A székhelye a Béke utca 8. alatt található, az elnöke Tódor Éva Mária, az alelnök Kovács Sándor, ami elég sűrű név is lehet, de vélhetően a makói fideszes önkormányzati képviselőről van szó.
A Jobb Makóért Egyesület 2021-ben 8 milliót, ezúttal pedig 9 millió forintot kapott a VCA-ból. A székhely az Úri utca 6. 1./7 alatt van, az elnökük pedig Weszely Tamás, aki a volt önkormányzati képviselő, Véghseő Henriett Mária férje volt és a Makói Járási Hivatalt is vezette. Az egyesület állandó partnere a helyi Fidesznek.