language

Kulcsszavak:

foglalkoztatás highlight_off

Lapok:

Index

1999-ben alapították az index.hu mögött álló index.hu Rt.-t, mely később Zrt.-vé alakult. Első tulajdonosa és finanszírozója Kőrös Ákos cége, az Interventra Kft. volt,ő Szőllösi Gáborral 75 %-ot tulajdonolt a részvénytársaságból. A tulajdonosi körhöz tartozott még az egykori INteRNeTTo-s csapat néhány tagja is, mint Nyírő András, Gerényi Gábor és Uj Péter is. A befektetőknek 25 %-os tulajdonrészük volt az Rt.-ben. Az év decemberében Nyírő távozott. 2000 tavaszára több nagy befektető is tulajdonrészt szerzett a cégben, ezek együttesen 25,1 %-os tulajdonlást tudtak magukénak. Nem sokkal ezután az Intel Capital is tulajdonosi hányadot szerzett. 2001-ben Csepi Lajos lett a kiadó vezérigazgatója, aki az Állami Vagyonkezelő Rt. korábbi vezetője volt. 2002 elejére csődhelyzet alakult ki, a megmentő a Kóka János és Bajnai Gordon tulajdonában lévő Wallis Rt. leányvállalata volt. A Webigen néven beszálló cég a részvények egyharmadát vásárolta meg. 2005-ben ezt a vállakozást Nobilis Kristóf vette meg, ennek hatására az akkor már Index.hu Zrt. néven futó cég a CEMP (Közép-európai Média Rt) tulajdonába került. Vélekedesek szerint Nobilis Spéder Zoltán egyik strómanja volt csupán: hamarosan be is igazolódott a gyanú, ugyanis Spéder Zoltán 2006-ban bevásárolta magát az Indexbe, megvéve a Wallis Rt részesedését. Innentől határozottan ő vált a háttérben a valódi tulajdonossá. Ez volt index.hu első nyereséges éve.


2009 óta a hírdetéseket a CEMP értékesíti. 2014-ben a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Pro-Ráta Zrt opciós jogot szerzett az Index-beli tulajdonszerzésre, mely jogot 3 évvel később, már az Orbán-Simicska konfliktus idején érvényesített az üzletember. A Pro-Ráta ekkor tulajdonjogáról lemondva a Magyar Fejlődésért Alapítványnak adta át a kiadóvállatot. Ezt az alapítványt az NP Nanga Parbat Zrt. hozta létre pár hónappal korábban. Az alapítvány kuratóriumának elnöke Bodolai László, az index.hu jogásza lett. 2018-ban Simicska Lajos eladta érdekeltségeit Nyerges Zsolt üzletembernek. A CEMP-et időközben Spéder Zoltán két magánszemélynek adta el: Ziegler Gábornak, a CEMP Sales House ügyvezetőjének, illetve Oltyán Józsefnek, aki a Regon Média tulajdonosa és vidéki online médiahálózatot működtetett, valamint KNDP-s politikus volt. Ők ketten vették meg az NP Nanga Parbat Zrt.-t is, ezzel befolyást szereztek az Index hirdetései felett. A portál ezt követően támogatói kampányokba kezdett.

2020. július 22-én az Index.hu Zrt. igazgatóságának elnöke kezdeményezte Dull Szabolcs főszerkesztő elbocsátását. A szerkesztőség tagjai ezzel nem értettek egyet, és július 24-én nagy részük, több mint 80 munkatárs felmondott. 2020. november 23-án Szombathy Pál vezérigazgató-főszerkesztő távozott, a cég vezetését Starcz Ákos vette át. Bodolai László marad a csoport médiajogásza. Ezzel egyidőben az z Indamedia Network Zrt. bejelentette: visszavásárolják a Magyar Fejlődésért Alapítványtól (MFA) az Index.hu Zrt. részvényeit, így a jövőben az újság az Indamedia-csoport tagjaként folytatja működését. Az Indamedia tulajdonosai Ziegler Gábor és Vaszily Miklós.

 

 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [112]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

Nézze csak, mivel trükközik a kisboltos!

Közzétette a Nemzeti Adó- és Vámhatóság a be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztatók listáját, ami alapján készítettünk egy térképet, így ha kíváncsi rá, könnyedén rákereshet, hogy be vannak-e jelentve a pénztárosok a boltban, ahogy vásárolni szokott, vagy hogy legálisan foglalkoztatják-e a pincért a kedvenc éttermében.

Három újabb gyanúsítottat vettek őrizetbe a Czeglédy-ügyben

Három további gyanúsítottat került őrizetbe a Czeglédy-ügyben, az ügyészség kezdeményezte a Humán Operátor Zrt. egykori alkalmazottainak előzetes letartóztatását – áll az Csongrád Megyei Főügyészség közleményében. A három személy a Humán Operátor Zrt. alkalmazottjaként dolgozott, a gyanú szerint közvetlenül Czeglédy Csaba utasításai szerint látták el feladatukat és vettek részt a bűnszervezet tevékenységében.

Őrizetben egy újabb gyanúsított Czeglédi Csaba ügyében

Újabb gyanúsítottat vettek őrizetbe a Czeglédy Csaba és társai ellen költségvetési csalás miatt indult eljárásban. Az ügyészség indítványozta a bodajki iskolaszövetkezetet vezető férfi előzetes letartóztatását - írja az MTI.

Kitalált utalványokkal fizetett a közmunkásoknak a polgármester

Garda Endre, a 700 lakosú Túrricse polgármestere 14 éve vezeti a falut. A polgármester 2015 óta nem pénzben, hanem saját nyomtatású, valójában értéktelen "utalvánnyal" fizette a közmunkásokat. Pályázati pénzből, tehát saját tőke nélkül "szövetkezeti szociális boltot" nyitott, amiben a kiosztott jegyekkel dupla áron lehetett vásárolni.

Tényleg puhára esett a kirúgott békési kormánymegbízott

Gajda Róbert Békés megyei kormánymegbízottat január 15-i hatállyal mentette fel Orbán Viktor miniszterelnök. A felmentést javasló Lázár János egy február 3-i békéscsabai fórumon meg is indokolta a döntését: "még professzionálisabb és még pontosabb területi közigazgatási munkát szeretne egy olyan megyében, amelynek stratégiai partnerségi szerepet szán a kormány".

A kormány is belátta: erre kár kidobni százmilliárdokat

Tavaly rekordmennyiségű ember vett részt a közmunkaprogramban, miközben egész évben a munkaerőhiányról lehetett csak hallani. Most viszont már a kormány is látja, hogy a munkaerőpiaci adatok kozmetikázására kiváló program túlterjeszkedett, és elfogadtak néhány változtatást, amivel hosszabb távon az lehet a cél, hogy visszavegyenek a túlduzzadt közmunkaprogramból.

Lehallgatást akart a lehallgatott polgámester is

Lehet, hogy még visszaüt Ózdon a lehallgatásos módszer aljasságára rámutató válságkommunikációs stratégia: a saját irodájának lehallgatásán látványosan felháborodott polgármestert is feljelentették egy rejtett diktafonos manőver miatt. A rendőrség közben nyomoz, szakértő vizsgált különféle, több embernél lefoglalt informatikai eszközöket, a hivatalban pedig szigorították a biztonsági intézkedéseket.

Megy a durvulás a Zsolnaynál

A már mindkét oldalról beperelt munkavállaló nyílt levelet írt most, szerinte Páva Zsolt polgármestertől külön levelet kapott a kilépésnél, hogy mindenben számíthatnak majd rá a kilépők, ehelyett becsapták őket Pécs város nevében.
Találatok: [112]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>