language

Kulcsszavak:

foglalkoztatás highlight_off

Lapok:

Origo

Az Origo.hu Magyarország egyik leglátogatottabb internetes portálja. 1998-ban indult egy olyan portálként, ami a szerkesztett tartalom mellett egyéb szolgáltatásokat is nyújt. 1999-ben megvásárolták a freemail levelező programot. A portál főszerkesztője 2000-ig Nádori Péter volt, akit ezután Weyer Balázs váltott. 2006-ban megvásárolták az iWiWet. 2010-ben az Indexnél dolgozó Vaszily Miklós lett a lapot kiadó Origo Zrt. vezérigazgatója. 2011. szeptember 29-én távozott Weyer Balázs és Nádori Péter, az új főszerkesztő a volt indexes Gazda Albert lett. 2013 novemberétől Sáling Gergő volt az Origo főszerkesztője. 2014. júniusában (egyesek szerint politikai nyomásra) Sálingnak felmondtak és Pálmai L. Ákos lett a főszerkesztő (l. Origo-ügy).


2015-ben a Magyar Telekom meghirdette eladásra az Origót, miután a német Deutsche Telekom Európában csökkentette a médiaérdekeltségégeit. Végül a Száraz István vezette, VS.hu-t birtokló New Wave Mediához került az újság. A New Wave a cseh Bawaco médiabefektőjé, amely Szemerey Tamáshoz, Matolcsy György jegybankelnök unokatestvérének érdekeltségéhez tartozik. Pálmai L. Ákost György Bence követte főszerkesztőként, a portál pedig erősen kormánypárti hangvételűvé vált. 2017 elején több munkatárs is távozott az Origótól, voltak akiket kirúgtak, voltak akik szolidaritásból mondtak fel. 2017 áprilisában az Origo Media nevet változtatott New Wave Media Group Zrt.-re. 2017. június 28-án az Origo Matolcsy Ádámhoz, Matolcsy György fiához került, miután a New Wave Media Group Zrt.-t megvette a Magyar Stratégia Zrt. 2017 októberében Matolcsy Ádám bekerült a New Wave Media Group Zrt. vezetői közé is. 2017. december 31-i hatállyal az Origót működtető New Wave Media Group Zrt. a VS.hu-t ködtető New Wave Production Kft.-vel együtt beolvadt eddigi anyavállalatába, a 2014-es alapítású New Wave Media Kommunikációs és Szolgáltató Kft.-be. 2017-ben György Bence távozott mint főszerkesztő, utódja Gábor László. 2018. decemberében az Origo (NWM Kft.) is beolvadt a kormánypárti médiakonglomerátumba, a cég tulajdonosa a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány lett.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [101]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

Közel hétmilliót kapott a kirúgott Répássy Róbert

Jogszerűen kapott majdnem hétmillió forintot az Igazságügyi Minisztériumból kirúgott Répássy Róbert. A volt államtitkárnak a lelépési pénz mellé ki nem vett szabadságait is kifizették. Mivel azonban a pénzt 75 százalék adó sújtja, csak a negyedét kapja meg.

Újabb gyanús pénzköltések: egymillió egy 11 hónapos tanfolyamért

Az Országos Roma Önkormányzat és a Türr István Kutató és Képző Intézet tanulónként egymillió forintot fizetett egy tizenegy hónapos ápoló tanfolyamért a Nő az esély nevű projektben. A diákok ebből az összegből akár járhattak volna az orvosi egyetemre is, az általános orvosi kar költségtérítési díja ugyanis évente 975 ezer forint. A két hónapos dajkaképzésért 180 ezer forintot számoltak el, pedig a piacon már 60 ezer forintért is találni ilyen tanfolyamokat.

Rogán meghátrált, beszél a milliókról

Nem hiába háborodott fel Mesterházy Attila azon, hogy Rogán Antal eltitkolta, mennyit keresnek a tárcájánál a politikai tanácsadók, és emiatt még meg is fenyegette az ellenzéki politikust. Ennek hatására a miniszter mégis elárulta, hogy csaknem havi 4,5 milliót költenek a hét emberre.

Jobbikosok után nyomoz a csalás elleni hivatal

Vizsgálatot indított az EU csalásellenes hivatala a kémkedéssel is vádolt Kovács Béla jobbikos képviselő és egykori párttársa, Szegedi Csanád ellen. Azzal gyanúsítják őket, hogy fantomalkalmazottakat vettek fel. Brüsszeli munkájáról megkérdeztük Kovács Béla egyik volt gyakornokát és megszereztük a gyakornoki program hivatalos dokumentumát is.

Milliárdos csalással gyanúsítanak egy baranyai takarítócéget

Munkaerő-kölcsönzéssel manipulálva milliárdos összeggel rövidíthette meg a költségvetést az a vagyonőri és takarítócégeket működtető baranyai társaság, amelynek tizenöt tagja ellen eljárást indított a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

Kevesebbet kell adózni a "jó erkölcsbe ütköző" végkielégítésből

Január elsejétől 75 százalékra csökkenhet a végkielégítések különadójának mértéke a mostani 98 százalékról a közszférában. Az erre vonatkozó módosító javaslatot a vidékfejlesztési miniszter nyújtotta be. A különadót 2010-ben a jó erkölcsbe ütköző jövedelmekre és a társadalmi igazságérzetre hivatkozva vezette be a kormány.

Csak 2 milliót tarthatnak meg a prémiumból a cégvezetők

A kormány szerdai ülésére Orbán Viktor rendkívüli jelentést kért a közigazgatásban, illetve az állami vállalatok vezetőinek 2013-ban kifizetett jutalmakkal és prémiumokkal kapcsolatban, miután a Blikk hétfőn arról írt, hogy havi fizetésük kilenc-tízszeresét kapta prémiumként tavalyi munkája elismeréséül több állami cég vezetője, a legtöbbet, 19,2 millió forintot Baranyay László, a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) vezérigazgatója, Dávid Ilona, a MÁV vezérigazgatója és Horváth Gergely, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója.

Végkielégítést kaphat Szász Károly

Júniusban az Országgyűlés gazdasáági bizottsága még elvette a végkielégítést a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete leköszönő elökétől, a kormány most mégis visszaadná azt.
Találatok: [101]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>