Havi 25 millió forintot költ összesen 37 tanácsadóra a Főpolgármesteri Hivatal. Ezért a pénzért 22-en főtanácsadóként, 15-en tanácsadóként segítik a legkülönbözőbb szakterületeken Tarlós István főpolgármester és három helyettesének munkáját.
Tizenhét miniszterelnöki megbízott segíti Orbán Viktor munkáját, de van közöttük egy, aki nemcsak rekordmagas, nettó 920 ezer forintos fizetésével tűnik ki, hanem azzal is, hogy messze ő költi a legtöbbet reprezentációs költségekre. Hegedűs Zsuzsáról van szó, aki a társadalmi felzárkóztatásról és a társadalmi konfliktusok kezeléséről ad tanácsokat a miniszterelnöknek, és emellett egy gyerekéhezés ellen küzdő alapítványt is vezet.
Az egyik mezőgazdasági háttérintézmény 260 milliós szerződésben van Szijjártó Péter barátjának cégével, az NGM pedig egy hét hónapos időszakban 136 ügyvédi szerződéssel rendelkezett - derül ki a minisztériumok által adott válaszokból.
Helyszíni iratellenőrzést tart a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a Liga Szakszervezetek Ajtósi Dürer sori székházában. Információink szerint az adóhatóság a még Gaskó István elnöksége alatt elnyert TÁMOP-pályázatainak ügyében nyomoz.
Legyen szó független, fideszes vagy baloldali polgármesterekről, bármelyikük megtévedhet. Van közöttük, aki a saját zsebére talán nagyot szakított, más meg csak az élettársát juttatta jogosulatlan előnyhöz. Egyik sem bocsánatos bűn.
Miközben több mint száz karbantartó kirúgására készül a BKV, vezérigazgatói tanácsadóként alkalmazta a Volánbusz áprilisban menesztett vezérigazgatóját. A háttérben pedig szép csendben tucatnyi dolgozójától válik meg a BKK is.
Eddig Magyarországon az összes minisztérium elárulta legalább azt, hogy mennyit keresnek az ott dolgozó politikai tanácsadók. Ez azért fontos, mert a legtöbb tanácsadó bérezésére nem vonatkozik a bértábla, hanem az abban foglalt összegnél jóval többet is kaphatnak.