language

Kulcsszavak:

foglalkoztatás highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [1087]  Oldalak:   <<  <  99 100 101 102 103 104 105 106 107 108   >  >>

Az árverezés megtörtént, a felek perelnek, és nem nyilatkoznak

Négy gyanúsítottja van a Kiskunmajsai Roma Érdekképviseleti Szervezet ellen indított nyomozásnak, amely az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány feljelentésére indult. A felek perben állnak, és nem nyilatkoznak.

Kolompár tagadja a sikkasztást

Az atv.hu értesülése szerint "szabálytalansági eljárást" folytat a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnöke, Kolompár Orbán szervezete, illetve partnerszervezetei által 2005-ben megnyert 255 millió forintos pályázati forrás sorsával kapcsolatban.

Gyanúsítottként hallgatták ki Kolompár Orbánt

Egy-két hónapon belül lezárulhat az a vizsgálat, amelyik azt kutatja: miként tűnt el 13 millió forintnyi állami támogatás egy Kolompár Orbán által irányított szervezeten keresztül, írja a Magyar Nemzet.

Pintér Sándor exbelügyér cégének feketén is dolgoztak?

Pintér Sándor volt belügyminiszter biztonsági vállalkozása feketén is foglalkoztatott őröket - derült ki egy érdekes mellékszál az utóbbi évek leglátványosabb bűnpere, a Koszi-ügy tárgyalásán.

Megtorlást kaptak a hírTV-nek nyilatkozó munkaügyi ellenőrök

Több munkatársa ellen is fegyelmi eljárást indított az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség Közép-magyarországi Igazgatósága, miután a Hír Televízió Célpont című műsorában leleplezte az ottani korrupciós ügyeket.

Személycserék távozás előtt

Menesztése bejelentése után írt ki pályázatot Horváth Ágnes egészségügyi miniszter állami kórházak, valamint az Országos Tiszti Főorvosi Hivatal vezető posztjaira, és meghirdette a tárca könyvelői, illetve költségvetési osztályvezetői állását is. A pályázatok beadási határideje meglepően rövid, így a miniszter még távozása előtt dönthet a kinevezésekről.
Találatok: [1087]  Oldalak:   <<  <  99 100 101 102 103 104 105 106 107 108   >  >>