language

Intézmények:

Fortress Holdings LLC highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [4]  Oldalak:   1

Eltűnt jó pár károsult a Fortress-tárgyalásra

Több furcsaság is előkerült az egykori Fortress-vezér ügyének első tárgyalásán, ahol a vádiratot ismertették. Sok minden el is tűnt azonban, a pénzen kívül például nagyjából száz károsult is.

Vádat emeltek a Magyarország legpofátlanabb álbrókere ellen

A Fővárosi Főügyészség hétfőn vádat emelt az elmúlt évek egyik legnagyobb és biztosan legpofátlanabb pénzügyi csalási ügyében, a Fortress-ügyben. A vádlott, SZ.-F. Zsolt a vád szerint egy fiktív cég képviseletében nem létező befektetéseket kínálva több mint 2000 emberből csalta ki a pénzét, amivel nagyjából 7,5 milliárd forint kárt okozott.

Ki az ország legnagyobb pénzügyi csalója?

A rendszerváltás óta számos esetben megrázták már botrányok a magyar pénzügyi szektort, az alábbiakban a legemlékezetesebb eseteket foglaltuk össze, nem titkoltan azzal a céllal, hogy választ találjunk, ki az elmúlt közel 30 év legnagyobb pénzügyi csalója. Meglátásunk szerint ezt a címet egyértelműen a Quaestor, illetve Tarsoly Csaba "érdemli ki", aki feltehetően egy igen jól felépített rendszerben hosszú évekig felderítetlenül építette minden idők legnagyobb magyar pilótajátékát, amiben 200 milliárd forint feletti pénzösszeget vontak be a befektetőktől. Tarsolynak nem mellesleg azt is sikerült elérnie, hogy mindezek ellenére ne úgy vonuljon be a magyar történelembe, mint az emberek kifosztója, hiszen a Quaestorra külön törvényt szabtak, a kötvényeseket lényegében teljes mértékben kártalanítják (egyeseknek még a meg nem szolgált kamatokat is kifizetik!)

Ember Zoltán: A sufnibankárok üzenete: soha többé ne légy hülye!

Mit lehet tanulni a piramisjátékokból, meddig terjed a butaság, hol tart a magyar pénzügyi kultúra? Vélemény.
Találatok: [4]  Oldalak:   1