language

Intézmények:

Főtáv Zrt. highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [75]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8   >  >>

Fantommá vált céggel kötött szerződést a Főtáv

Nem létezik az a DPE Kft., amely a Főtáv közleménye szerint szerződésben állt a fővárosi vállalattal és amelynek a körözés alatt álló Joó Tibor volt az alvállalkozója. A valóságban egy „nevesincs” társaság volt a szerződő fél, de a cég azóta fantomizálódott.

Vizsgálat a Főtáv-igazgató ügyében

A Nemzetbiztonsági Hivatal vizsgálja, valóban a titkosszolgálat egyik munkatársa révén kerülhetett-e a Főtáv igazgatói székébe a csalás miatt évek óta körözött Joó Tibor, aki mellesleg azt állította, Hagyó Miklós tőle is tízmilliókat követelt havonta.

Körözték, igazgató lett

Egy öt éve körözés alatt álló személyt neveztek ki a nemzetbiztonsági védelem alatt álló Főtáv Zrt. igazgatójának 2007 decemberében – közölte a Hír TV Célpont című műsora megjegyezve, a megbízás Hagyó Miklós tudtával történt, aki állítólag havi ötvenmillió forintot kért az új vezetőtől. A szövevényes ügynek titkosszolgálati vonatkozásai is lehetnek.

Zavaros a "Hagyó ötvenmilliót szedett be a Főtávtól" sztori

Nemcsak a BKV-tól, hanem a Főtávtól is kért úgynevezett „tagdíjat” Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes egy, a Hír TV-ben sugárzott beszélgetés szerint. A körözött bűnöző vádló minden állítását tagadják.

BKV-botrány: gyanúsított lett egy ügyvéd

A BKV mellett más fővárosi tulajdonú társaságoknak és a hírek szerint Hagyó Miklós korábbi főpolgármester-helyettes családi cégének is dolgozott a Horváth, Dóczi és Lehmann (HDL) ügyvédi iroda, melynek vezetőjét, Horváth Iván ügyvédet a BKV-s nyomozással kapcsolatban tegnap bűnszervezetben, bűnsegédként elkövetett hűtlen kezeléssel gyanúsították meg és az esti órákban is tartott a kihallgatása.

Milliárdos spórolással védekezik a BKV-s gyanúba keveredett tanácsadó cég

Munkája eredményességének bizonygatásával védekezett a rá terelődött gyanú ellen kedden a CEMI Kft. nevű tanácsadó cég, amely a BKV-nak, a Fővárosi Közterület-fenntartónak (FKF) és a Főtávnak is dolgozott az elmúlt néhány évben.

Rendőrség által vizsgált cégek a Főtávnál is

Jelenleg is a Főtávnak dolgozik az a Cemi Kft., amelynek BKV-s szerződéseivel kapcsolatban a BRFK nyomozást folytat – adta hírül az Index.
Találatok: [75]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8   >  >>