Személyek: |
|
Kulcsszavak: |
Mit árul el Kormos Lajos?
A negyedrendű vádlott meghallgatásával folytatódik a Hunvald-per a Fővárosi Bíróságon. Az erzsébetvárosi ingatlanpanama ügyében Kormos Lajos értékbecslő válaszolhat a bíróság kérdéseire.
Megérkezett Hunvaldék előzetes letartóztatási indítványa
Gál György 16 önkormányzati ingatlan eladása kapcsán 2003-ban és 2004-ben összesen 366 millió forint vesztegetési pénzt kért és kapott - ez áll a fellebbviteli főügyészség előzetes letartóztatásra vonatkozó indítványában.
A fellebbvitel is lecsukatná Hunvaldékat
A fellebbviteli főügyészség egyetért az ügyészség álláspontjával, vagyis azzal, hogy a másodfokú bíróság Gál György és Hunvald György (képünkön) esetében is a legszigorúbb kényszerintézkedést, az előzetes letartóztatást rendelje el ismételten – mondta lapunk megkeresésére Sódor István főügyész.
Soron kívüli döntés lesz Hunvaldékról
Megérkezett az illetékes Fővárosi Ítélőtáblára a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) fellebbezése Hunvald György és Gál György szabadlábra helyezése ellen – tájékoztatta lapunkat Mohácsy Zsuzsanna, az ítélőtábla elnökhelyettese.
Ítélőtáblán Hunvaldék "szabadsága"
A vádirat nem szorul sem pontosításra, sem pótlásra, ezért az ügyészség megfellebbezte a Fővárosi Bíróság végzését, amely megszüntette Gál György és Hunvald György előzetes letartóztatását – mondta lapunknak Fazekas Géza.
Visszavinné az ügyészség Hunvaldot és Gált
Fellebbezést nyújtott be a Központi Nyomozó Főügyészség (KNyF) az erzsébetvárosi ingatlanügy két vádlottja - Gál György volt kerületi bizottsági elnök és Hunvald György, a városrész korábbi MSZP-s polgármestere - előzetes letartóztatását megszüntető végzés ellen.
Fellebezett a Központi Nyomozó Főügyészség Hunvald György és Gál György előzetesének megszüntetése ellen
Fellebbezést nyújtott be a Fővárosi Bíróságon a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön a Fővárosi Bíróság május 13-i határozata ellen, amellyel megszüntették Hunvald György és Gál György előzetes letartóztatását - olvasható Keresztes Imre főügyész pénteki közleményében.
Fellebezett az ügyészség Hunvald és Gál kiengedése ellen
Fellebbezést nyújtott be a Fővárosi Bíróságon a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön a Fővárosi Bíróság május 13-i határozata ellen, amellyel megszüntették Hunvald György és Gál György előzetes letartóztatását.
Ügyészségen a bírósági végzés
Megérkezett tegnap a Központi Nyomozó Főügyészségre a volt erzsébetvárosi szocialista polgármester, Hunvald György és a kerület gazdasági bizottságának egykori SZDSZ-es elnöke, Gál György elleni kényszerintézkedések enyhítéséről szóló bírósági végzés.
Belvárosi ingatlanpanama (VI.-VII. kerület)
Moszkvai kereskedelmi kirendeltség
Gál György
Hagyó Miklós
Horváthné Fekszi Márta
Hunvald György
Székely Árpád
Tátrai Miklós
Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.
MSZP
SZDSZ
Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem (ZMNE)
állami / önkormányzati vállalat
csalás
ingatlan
önkormányzat
Miért engedték szabadon Hunvaldékat?
Nem derül ki a Hunvald-ügy vádiratából a Fővárosi Bíróság szerint, hogy kikből állt az a bűnszervezet, amely az ügyészség szerint elkótyavetyélte az erzsébetvárosi önkormányzati ingatlanokat. Egyebek mellett ez volt az indoka a volt szocialista polgármester szabadon bocsátásának.