language

Személyek:

Gál György highlight_off

Kulcsszavak:

tanácsadás highlight_off

Gál György

Gál György az SZDSZ korábbi erzsébetvárosi frakcióvezetője, önkormányzati képviselője. Gál György 1994-től volt tagja az SZDSZ-nek, 1999 őszén választották először az erzsébetvárosi önkormányzat szabad demokrata képviselőcsoportjának élére, majd 2006 óta ismét betöltötte a frakcióvezetői tisztséget. A kerületben ekkoriban méregzöld Jaguar sportkocsijáról volt ismert. Gál a Hunvald-féle ingatlan és fiktív tanácsadói szerződések ügyében vádlottá vált. Az ügyben a legsúlyosabb büntetést Gál György kapta, aki a kerületi önkormányzat gazdasági bizottságának egykori elnöke is volt. A bíróság az ő esetében bizonyítottnak találta a vesztegetést. E szerint a volt szabad demokrata helyi politikus 2003-ban és 2004-ben ingatlanonként több tízmillió forintnyi kenőpénzt kért, és azt a kerületi SZDSZ-irodában át is vette cserében azért, hogy a képviselő-testületet valótlan tartalmú, manipulált értékbecslésekkel félrevezesse, és ezzel elérje egyes önkormányzati ingatlanok áron aluli értékesítését. Ezzel kapcsolatban érdekes, hogy a vád kizárólag egy volt ügyvéd vallomásán alapult, akit más bűncselekmény miatt szintén elítéltek.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [71]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8   >  >>

Államtitkot beszéltek meg a Hunvald-ügy tárgyalásán

Csütörtökön reggel megkezdődött a per az erzsébetvárosi ingatlanügyben, amelynek egyik fő vádlottja Hunvald György korábbi VII. kerületi polgármester. A tárgyaláson egyelőre csak a 121 oldalas vádiratot olvasták fel, és negyed órára zárt tárgyalást rendeltek el, hogy megbeszéljék az ügy államtitkot képező részeit.

Hunvald-per: elévült a vád tucatnyi vádlott esetében

Megkezdődött a Hunvald-ügy tárgyalása csütörtökön a Fővárosi Bíróságon; az öttagú bírói tanács elnöke bejelentette: tucatnyi vádlott esetében megszünteti az eljárást az ellenük közokirat-hamisítás miatt emelt vád vonatkozásában, mert az elévült.

"Saját részére is jó üzleti lehetőséget látott" - részletek a Hunvald-ügy vádiratából

Jól felépített, korrupt politikusok segítségével működtetett ingatlanspekulációs rendszer működött évekig Erzsébetvárosban, ahol értékes belvárosi házak estek ki az önkormányzat kezéből, és hoztak több tízmilliós hasznot - néha egyetlen nap alatt - új tulajdonosaiknak és az ügyletekben segédkező önkormányzati embereknek - derül ki a Hunvald György egykori polgármester és 24 másik vádlott elleni vádiratból, amely az [origo] birtokába került.

Százmilliókat zsebelhettek be a semmiért

Hunvald György, Erzsébetváros volt MSZP-s polgármestere és egykori SZDSZ-es bizalmasa, Gál György, valamint huszonhárom társuk nem csupán több mint hatszázmilliós kárt okoztak: az önkormányzati épületek áron aluli eladása mellett ennek az összegnek csaknem a felét kenőpénzként is zsebre tehették – derült ki az ingatlanpanama-ügy vádiratából.

Hunvald György moldáv barátja is gyanúsított

Újabb gyanúsítottja van az „én fizetem a te csókosodat, te fizeted az én csókosomat” társasjátéknak – közölte lapunk, a zuglói-erzsébetvárosi szerződéseket firtató kérdésére Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője.

Pása meg Szása, Gyuri és Leo és a közigazgatás

Itt az ideje, hogy olvasóink megismerkedjenek Pása és Szása karrierjével a közigazgatásban. A moldovai származású Pása, vagyis Pavel Dudoglo a kilencvenes években lett Hunvald György üzlettársa.
Találatok: [71]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8   >  >>