language

Személyek:

Gál György highlight_off

Kulcsszavak:

vesztegetés highlight_off

Gál György

Gál György az SZDSZ korábbi erzsébetvárosi frakcióvezetője, önkormányzati képviselője. Gál György 1994-től volt tagja az SZDSZ-nek, 1999 őszén választották először az erzsébetvárosi önkormányzat szabad demokrata képviselőcsoportjának élére, majd 2006 óta ismét betöltötte a frakcióvezetői tisztséget. A kerületben ekkoriban méregzöld Jaguar sportkocsijáról volt ismert. Gál a Hunvald-féle ingatlan és fiktív tanácsadói szerződések ügyében vádlottá vált. Az ügyben a legsúlyosabb büntetést Gál György kapta, aki a kerületi önkormányzat gazdasági bizottságának egykori elnöke is volt. A bíróság az ő esetében bizonyítottnak találta a vesztegetést. E szerint a volt szabad demokrata helyi politikus 2003-ban és 2004-ben ingatlanonként több tízmillió forintnyi kenőpénzt kért, és azt a kerületi SZDSZ-irodában át is vette cserében azért, hogy a képviselő-testületet valótlan tartalmú, manipulált értékbecslésekkel félrevezesse, és ezzel elérje egyes önkormányzati ingatlanok áron aluli értékesítését. Ezzel kapcsolatban érdekes, hogy a vád kizárólag egy volt ügyvéd vallomásán alapult, akit más bűncselekmény miatt szintén elítéltek.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [143]  Oldalak:   <<  <  6 7 8 9 10 11 12 13 14 15   >  >>

Két újabb vesztegetéssel gyanúsítják Gál Györgyöt

A gyanú szerint Gál György gazdasági bizottsági elnökként az ügyben eddig szereplő 14 ingatlanon túl további két önkormányzati tulajdonú lakóház esetében kért és kapott vesztegetési pénzeket az ügyben szereplő vállalkozótól.

Kolumbiába szökött képviselő

Az erzsébetvárosi ingatlanmaffia fő gyanúsítottja, a bűnszervezet feje, az SZDSZ-es Gál György letartóztatása után azonnal eltűnt az országból Czibula Csaba. A gazdasági bizottság oszlopos tagja azóta sem tért haza.

Bőkezűen bánhatott Hunvald a kerületi bérlakásokkal

Erzsébetvárosban a felszabaduló bérlakások közül minden harmadik kiutalásáról dönthetett a polgármester, akit emiatt is panamával vádolnak. A rács mögött ülő Hunvald György idén is harminc otthon sorsáról határozhatna.

Őrizetben Erzsébetváros szocialista polgármestere

A főügyészség szerint Hunvald György bűnsegéd volt a VII. kerületi ingatlan-bűnszervezetben, s tegnap őrizetbe vették. Jelenleg 14 ház eladása ügyében zajlik nyomozás.

Erzsébetvárosi kabaré

"A polgármester úr akadályoztatása miatt nem tudott megjelenni" - közölte a rendkívüli képviselő-testületi ülés elején Gergely József a VII. kerület alpolgármestere, majd hozzátette: ő helyettesíti az őrizetbe vett Hunvald Györgyöt.

Őrizetbe vették Hunvald György erzsébetvárosi polgármestert

A polgármestert jelenleg is gyanúsítottként hallgatja ki a Budapesti Központi Nyomozó Főügyészség az erzsébetvárosi ingatlanügyek miatt.

Hunvald már rács mögött

Hunvald Györgyöt kedden őrizetbe vette a Központi Nyomozó Főügyészség. Erzsébetváros szocialista polgármesterét maffia-bűncselekménnyel, bűnszervezet tagjaként, bűnsegédként, üzletszerűen elkövetett csalással gyanúsítják.
Találatok: [143]  Oldalak:   <<  <  6 7 8 9 10 11 12 13 14 15   >  >>