language

Kulcsszavak:

gazdálkodás highlight_off

Személyek:

Hunvald György highlight_off

Hunvald György

Hunvald György (Hunwald György) (Budapest, 1965. július 7.) jogász, Budapest VII. kerületének korábbi MSZP-s polgármestere. 1994 márciusában lépett be az MSZP-be, 1995-től 1998-ig a VII. kerületi MSZP elnökségének tagja, 1998-tól elnöke. 2000-től vezetője az MSZP VI–VII–VIII. kerületi alapszervezet küldöttcsoportjának. 2009. februártól előzetes letartóztatásban volt hűtlen kezelés vádjával. 2010 novemberében emeltek ellene vádat. A vádpontok közt százmilliós csalástól kezdve kerékbilincsek levetetéséig sokféle bűncselekmény szerepel. Az ügyészség szerint Hunvaldék bűnszervezetben dolgoztak. A Fővárosi Törvényszék 2012. február 24-én, 3 év elteltével hozott elsőfokú ítéletet az ügyben. Hunvald Györgyöt a bíróság az ingatlanokkal kapcsolatos csalás vádjában felmentette. Ugyancsak felmentette 1 rendbeli folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás, illetve 1 rendbeli vesztegetés vádja alól. Ugyanakkor bűnösnek találta a lakáskiutalások és a szerződések kapcsán hivatali visszaélésben, hűtlen kezelésben és magánokirat-hamisításban. Hunvaldot 2014-ben a Kúria jogerősen egy év börtönbüntetésre ítélte két rendbeli hivatali visszaélés miatt az erzsébetvárosi ingatlanpanama ügyében. 2015-ben pedig a Szegedi Ítélőtábla jogerősen két és fél év börtönt szabott ki rá hűtlen kezelésért és hivatali visszaélésért az önkormányzat nevében kötött valótlan tartalmú szaktanácsadói szerződések miatt, amelyek mögött nem volt valódi teljesítés. Később az utóbbit a Kúria formai okokból hatályon kívül helyezte. mivel egyesíteni kellett volna az ellene zajló büntetőeljárásokat. Az ügyben hozott ítéletek Hunvaldot jelentős vagyoni hátrányt okozó, folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés miatt letöltendő börtönbüntetésre és pénzbírságra ítélték, ám a három előzetesben törtött év beszámítása miatt Hunvaldnak nem kellett börtönbe vonulnia. 2023-ban a Kúria megsemmisítette az összes, őt eddig elmarasztaló ítéletet, mivel törvénysértések sora történt az eljárásokban (bűnösségéről ugyanakkor nem hozott döntést).

2014. július 1-jén lemondott kerületi elnöki posztjáról, és az önkormányzati választásokon sem kívánt indulni. 2016. júliusában Hunvaldot újra az erzsébetvárosi MSZP elnökévé választották, a pártból végül 2019 nyarán lépett ki. Időközben jogászként ledoktorált és dr. Hunwald György néven tevékenykedik. (Wikipedia)

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [35]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4   >  >>

Megpályáztatnak több gyanús VII. kerületi ingatlant

Nevetéssel kezdődött az őrizetbe vett Hunvald György polgármester nélkül tartott szerdai rendkívüli képviselő-testületi ülés Budapest VII. kerületében, az ellenzék az ülés elején hiába próbálta feloszlatni a testületet.

Liberális lakáskiutalások Erzsébetvárosban

A bérházak nagyvonalú – az ügyészség álláspontja szerint eddig a közvagyonnak nyolcszázmilliós veszteséget okozó – eladása mellett a lakásgazdálkodás is sajátosan zajlott és zajlik a szocialista–szabad demokrata vezetésű Erzsébetvárosban, ahol az ellenzéket elhagyókat vagy az ellenzékből kizártakat is lakáskiutalásokkal jutalmazták.

Ingatlanbotrány: kő kövön nem marad Erzsébetvárosban - újabb részletek!

Hunvald György VII. kerületi polgármester szerint az erzsébetvárosi önkormányzat vagyongazdálkodási gyakorlata törvényes és feddhetetlen

Kétes ingatlanügyletek a szomszédvárban

Nemcsak a módszer azonos, hanem az idő és a személyek között is nagy az átfedés. A terézvárosi ellenzék több párhuzamot is lát a VII. kerületi ingatlanügyek és az Andrássy úti panamák között.

Hunvald: Törvényesen gazdálkodtunk

Még hónapokig eltarthat a nyomozás az erzsébetvárosi ingatlanügyekben, mindenesetre Hunvald György MSZP-s polgármester az ügyészségi eljárás ellenére azt állítja: a kerületet semmilyen kár nem érte a gyanús ingatlaneladások során.

Őrizetbe vétel az erzsébetvárosi panamaügyben

Immár nyolc gyanúsítottja van a múlt héten kirobbant erzsébetvárosi ingatlanpanamának. A Központi Nyomozó Főügyészség kedden őrizetbe vette Kormos Lajost, aki az ügyészség szerint a valótlan értékbecsléseket készítette Gál Györgynek.

Hunvald: nem történt vagyonvesztés

Az önkormányzat vagyongazdálkodási gyakorlata törvényes és feddhetetlen, vagyonvesztés nem érte a kerületet - jelentette ki Hunvald György polgármester az elmúlt hetekben nagy vihart kavart erzsébetvárosi ingatlanügyek kapcsán a helyi televízióban.
Találatok: [35]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4   >  >>