Kulcsszavak: |
|
Lapok: |
Nyolcszázmillió forintos kár
Az egykori honvédelmi miniszter mellett Gyurcsány Ferenc is tudott a honvédségi lakások eladásáról.
Olykor bele kell szaladni a pofonokba
A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem főtitkára interjúban elmondta, súlyos hibának tartja az egykori Üllői úti bázis eldózerolását. Ez utóbbi értékesítését már a katonai ügyészség is vizsgálja.
A terézvárosi apparátus visszavágott
A hűtlen kezeléssel vádolt szocialista Verókék állították, megbíztak a szakmai vezetésben, ám az mégis elhatárolódott tőlük.
Átláthatóvá kell tenni a gazdálkodást
A HM EI Zrt. vezérigazgatója szerint nem lehet elsődleges cél a profitszerzés.
Szekeresék biznisze
Csatát ugyan soha nem nyert – hál’ istennek, nem is kellett –, a Magyar Honvédségnél sokoldalúbb hadsereg aligha létezik a világon.
Budai: Gyanús gazdálkodás az ELTE-n
Átfogó felsőoktatási vizsgálatot kezdeményez a kormánybiztos, aki a Fradi és az úszószövetség háza táján is vizsgálódik.
Budai Gyula biztosan nem áll meg félúton
Befejezte az ELTE gazdálkodásának vizsgálatát Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos, aki áttekintette az egyetem elmúlt évekbeli gépjárműbeszerzéseit, üzemeltetésre kötött és munkavállalói szerződéseit.
Hatmilliárdos kárt okozhattak Miskolcon
Miskolc új polgármestere, Kriza Ákos több mint hetven, a város korábbi MSZP-s vezetése alatt történt, csaknem hatmilliárd forintos visszaélés gyanúja miatt feljelentést tesz ma délelőtt a Legfőbb Ügyészségen – értesült lapunk.
Vádat emeltek Verók Istvánék ellen
Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt a Fővárosi Főügyészség (FF) vádat emelt Verók István volt terézvárosi szocialista polgármester és tizenkét egykori MSZP-s és SZDSZ-es képviselőtársa, valamint Varga Tamás korábbi aljegyző ellen az Andrássy út 47. alatti ingatlan áron aluli eladása miatt.
Az ELTE reagált Budai Gyula vizsgálatára
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) jelenlegi és korábbi vezetése egyaránt elkötelezett a takarékos, hatékony gazdálkodás mellett, és készségesen együttműködik a kormányzattal bármilyen szakszerű vizsgálatban – közölte az intézmény.