language

Kulcsszavak:

gazdálkodás highlight_off

Intézmények:

Medirex Zrt. highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [3]  Oldalak:   1

5,3 milliós a havi rezsije a kiskunhalasi járványkórház egy éve üres épületegyüttesének

2021 novemberében 33 beteget ápoltak a 150 főre méretezett kiskunhalasi járványkórházban, ami tavaly december óta üres. A Kiskunhalasi Semmelweis Kórház közadatigénylésünkre nem csak a 2021-ben ápolt betegek számát, hanem a rezsikiadásokat is közölte. Az épület, ahogy megírtuk, 5 milliárd forintba került, a konténerkórházat a kormányközeli ZÁÉV és a WHB építette fel.

Nyakló nélkül vette a kormány az ismeretlen típusú tízmilliós lélegeztetőgépeket is

Ugyanazért a gépért eltérő árak, hiányos szerződések, át nem vett gyorstesztek 260 millióért. Totális káosz uralkodott a kivételezett cégekkel folytatott sok-sok tízmilliárdos járványügyi bizniszben. Eddig ismeretlen dokumentumokat mutatunk be.

Megszereztük a listát – így költött el baráti cégeknél tízmilliárdokat a külügy lélegeztetőgépekre

Több hónapnyi levelezés, majd a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hivatalhoz érkezett bejelentés után a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) kiadta lapunknak a lélegeztetőgépek vásárlásával kapcsolatos szerződések mellékleteit, amelyekből kiderül, kitől mennyi eszközt vett és mennyiért. A legtöbb pénzt egy olyan cégnél költötték el, amely Orbán Viktor egyik főtanácsadójának köréhez köthető, a legszembetűnőbb pedig az árak közötti összevisszaság: egyetlen olyan azonos típusú gép sincs, amelyet az egyes beszállítók ugyanannyiért adtak el a KKM-nek.
Találatok: [3]  Oldalak:   1