language

Kulcsszavak:

gazdálkodás highlight_off

Intézmények:

Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [30]  Oldalak:   1 2 3   >  >>

Ismeretlenek kapják a milliárdokat, de az állami élelmiszermentésből máig nem lett semmi

Hiába hozták létre tavaly gyorsított eljárásban, s szántak rá az idén ötmilliárd forintot, máig nem működik az állami Élelmiszermentő Központ. A szükséges szoftver fejlesztésével ugyanis egyre késik, ám egyre többet kér érte egy homályos hátterű, kormányközeli tanácsadókkal dolgozó cég.

Talajkilátótól lombkoronáig. Keressük a leghülyébb uniós pénzfelhasználást

Az Átlátszó által bemutatott nyírmártonfalvai lombkoronasétány hamar szimbólumává vált az uniós pénzből megvalósított teljesen értelmetlen beruházásoknak. Azonban a sétányt volt mire építeni, és itt most nem a fátlanított pusztára gondolunk, hanem arra a hagyományra, hogy végtelenül fölösleges dolgokat valósítottak meg az Európai Uniótól nyert összegekből. Összeszedtünk ezekből párat, amelyeket alább be is mutatunk, de biztos van olyan, ami elkerülte a figyelmünket. Így olvasóinkhoz fordulunk: jelezzék még, ha szerintük valami nagyon fontos fölöslegesség kimaradt az összeállításból.

30 milliárd forint, egy rejtegetett kötvény és 8 év az életemből

Nyolc éve próbálom megtudni, tényleg az állam segítette-e ki titokban az Orbán Viktor szívének – akkor még – kedves FHB Bankot 2012-ben. Szívattak, hátráltattak, ahogy csak tudtak, de most kiderült, hogy végig nekem volt igazam. Számít? Dehogy számít.

Beolvasztás előtt kifizetőhelyet csináltak a hatóságból

Éves költségvetését meghaladó mennyiségű pénzt kellett hirtelen elköltenie a fogyasztóvédelemnek a legutóbbi uniós költségvetési ciklus végén. Országjáró roadshow az egészséges élet népszerűsítésére, túlárazott webfejlesztések és továbbképzések haveri cégekkel elvégeztetve, százmilliós szervezetfejlesztés egy a bürokráciacsökkentés miatt hamarosan beolvasztott szervezetben. És persze Kuna Tibor minden mennyiségben.

Őszig biztosan marad a kukakáosz

A sorozatos botrányok hatására összegeztük, hogyan teljesít a legfontosabb szerepeiben a több mint egy éve létrehozott NHKV Zrt.: továbbra sem működik semmi, bár elvileg már látszik az alagút vége. A lakosság és a piaci szereplők viszont ettől még nem dőlhetnek hátra, ugyanis állítólag az NFM ősszel újra bepróbálkozik majd a most enyhítve megszavazott hulladéktörvény szigorításával. A hulladékgazdálkodási cselekvési terv pedig totális hátraarc az uniós irányhoz képest, tízmilliárdokat ölne égetésbe a kormány.

Egy homályos bankbiznisz sztorija

Az ingatlanválság után súlyos helyzetbe került MKB-t a Magyar Állam előbb megvette német tulajdonosától, majd szanálta, végül magánkézbe adta. Csak éppen erősen mutyigyanúsan. Ha reálisan értékelünk, az MKB-megmentésének vannak valóban sikeres elemei is, ám a folyamat nem volt transzparens és a pénzügyi stabilitás szempontjából nem megnyugtató, hogy az új tulajdonosok ki vannak feszítve hitelekkel.

Titkos cégvásárlásokról döntött az állam - Ezek a legnagyobb állami pénznyelők

Több milliárd forintot költött el 2015-ben a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. titkos vállalat-felvásárlásokra, jeligés projektekre, soha nem halott állami cégek adósságainak rendezésre – többek közt ez derül ki az átláthatóságot elvileg szolgáló parlamenti jelentésből. Tavalyelőtt 64 milliárd forint ment el az állami cégek támogatásra, tőkeemelésekre – ebből több milliárdról az sem tudható, hogy pontosan mire költötték, de az sem, hogy a pénz milyen kezekbe került. Fedőnevek az országgyűlési beszámolóban.

Azt hitte, hogy önnek rossz a memóriája? Akkor még nem találkozott ezekkel az emberekkel!

Emlékszik még a MET-ügyre? Tudja, a sokat vitatott gázügyletre, amiből az utóbbi évek egyik legnagyobb botránya keveredett. Ne érezze rosszul magát, ha már nem igazán, azok talán még ennyire sem emlékeznek, akik részt vettek benne. Legalábbis úgy tűnhetett azon a szerdai bírósági tárgyaláson, amelyen az ügyben érintett miniszterek, állami cégvezérek, döntéshozók, energetikai szakemberek egész sora vonult fel, hogy megpróbálják felidézni a történteket.
Találatok: [30]  Oldalak:   1 2 3   >  >>