language

Intézmények:

Gazdasági Minisztérium highlight_off

Kulcsszavak:

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [6]  Oldalak:   1

Szabó Anna: Gulya András

Ő az az ember, aki kétmilliárd forintért úgy közvetített két állami cég között, hogy senki sem ismeri. Nem lobbizhatott, mert az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium szerint erre nincs engedélye.

Gulya menlevelet kapott

Mivel csak „aggodalmakat oszlatott el, stratégiát alkotott, médiaarculatot tervezett, és koncepcióvázlatokat készített”, nem sértette meg a lobbitörvényt az a cég, amely 1,6 milliárd forintos sikerdíjat kapott a MÁV árufuvarozó cégének, a MÁV Cargónak a privatizációja körül elvégzett munkálataiért – állapította meg a Központi Igazságügyi Hivatal (KIH).

Gyurcsányt támadják a Motim Zrt. áramalkuja miatt

A miniszterelnök nem avatkozott és soha nem is avatkozik cégei konkrét ügyeibe, ennek ellenkezőjét állítani hazugság - közölte Budai Bernadett kormányszóvivő a Motim-ügy kapcsán pénteken az MTI-vel.

"Sumák módon" olcsóbb áramot kap Gyurcsány cége?

A Fidesz számonkéri a miniszterelnököt, hogy egy érdekeltségi körébe tartozó cég miként kaphatja olcsóbban az áramot a hivatalos aukción meghatározott árnál.

A Nemzeti Nyomozó Iroda nyomozza már a MÁV Cargo eladását

Nyomozást rendelt el tegnap a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) befolyással üzérkedés gyanúja miatt a MÁV áruszállítási cége, a Cargo privatizációja kapcsán. Csécsi Soma, az NNI szóvivője közölte: egyelőre ismeretlen tettes ellen nyomoznak. A rendőrök már február végén megkezdték a vizsgálódást.

A GKM-be vezetnek a MÁV Cargo-botrány szálai?

Eljárást indított a MÁV Cargo privatizációjában közreműködő Geuronet Bt. ellen a Központi Igazságügyi Hivatal, miután felmerült a gyanú, hogy a társaság a hatályos magyar lobbitörvényt megsértve közreműködött az akcióban.
Találatok: [6]  Oldalak:   1