A Gazdasági Versenyhivatal 70 millió forintos kampánnyal fokozta a korrupcióellenes harcot, nehéz idők jönnek a kartellezőkre. Igaz, a GVH elmúlt hat éves gyakorlata alapján a közbeszerzési piac csúcsragadozóinak nagyon nem kell félniük, hiszen a versenyhivatal látványosan tartózkodik a nagyberuházásokon taroló oligarcha- és stróman-cégek vizsgálatától. A kampánynak ettől függetlenül van célja, csak az nehezen mérhető.
Hivatalosan is közölte Gazdasági Versenyhivatal, hogy vizsgálódik a Magyar RTL Televízió Zrt. reklámértékesítési gyakorlata miatt. Hogy lesz ilyen vizsgálat, azt már a hét elején lehetett tudni, de a hivatalos bejelentés elmaradt, amit a GVH egy tőle szokatlan magyarázkodással fűszerezett meg. A közlemény bevezetőjében azt írják: Az eljárás nincs összefüggésben a Vajna-csoport a TV2 feletti irányításszerzéséhez kapcsolódóan lezárult eljárással.
Szabálytalanságok sorát állapította meg az Állami Számvevőszék (ÁSZ) vizsgálata a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) működésében. Domokos László, az ÁSZ elnöke úgy fogalmazott: komoly hiányosságokat tártak fel a GVH 2008-2012 közötti működésében.
A Versenyhivatal (GVH) tegnap valódi bombát robbantott. Sok százmillió, illetve milliárd forintra büntette a hazai nagybankok döntő többségét. Azt is mondhatjuk, hogy precedens nélkülien nagy összegekre.
Több magánszemély és két társadalmi szervezet szeretett volna beavatkozóként részt venni a Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő édesapja, Szijjártó István cége által indított perben csütörtökön, hogy így segítsék a versenyhivatal által tavaly kiszabott hétmilliárd forintos gigabírság behajtását. A bíróság a beavatkozásokhoz azonban első körben nem járult hozzá.