language

Helyek:

Pest megye highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [986]  Oldalak:   <<  <  8 9 10 11 12 13 14 15 16 17   >  >>

Két héttel az egykori ellenzéki polgármester lemondása után 100 millió forintot kap Göd

„Jó hír a gödieknek! 100 millió forint támogatást kap Göd, amit a Kék Duna Központ felújítására fordíthatnak” – jelentette be a térség fideszes országgyűlési képviselője, Tuzson Bence.

Gyanúsított volt, mégis jutalmat kapott a budakalászi jegyző

Hivatali visszaélés gyanújával hallgatta ki a rendőrség tavaly februárban a budakalászi jegyzőt, amit az ügyészség végül megalapozottnak talált, Deák Ferenc mégis úgy zárhatta 2022-t, hogy összesen 1,6 millió forint feletti összeget kapott az önkormányzattól a fizetésén túl, jutalomként és egyéb jogcímeken. A polgármester elmondta: maximálisan elégedett a jegyző munkájával, akinek működését az elmúlt években több nyomozás is kísérte, és az Egyenlő Bánásmód Hatóság is lépett egy ügyben.

Keveset tesznek hozzá a magyar gazdaság fejlődéséhez a százmilliárdokért idecsábított multik

Gigantikus összegeket költ a kormány a külföldi multinacionális cégek beruházásainak támogatására. E gyárak azonban jórészt szigetszerűen működnek, a nemzetgazdaság fejlődését alig segítik.

Akkumulátorgyártás: az iparág, amelynek az útjából eltakarítják a törvényeket

A gödi Samsung-gyárat az elmúlt években számtalanszor megbüntették, amiért nem tartotta be a tűzvédelmi, iparbiztonsági, munkavédelmi és építési szabályokat. A bírságok többnyire 2-3 milliósak, miközben az állam több tízmilliárddal támogatja a céget.

Korrupt áljogász a rács mögött, aki ha kell, dandártábornok vagy titkosszolga

Korrupciós bűncselekmény miatt letartóztatásba került egy áljogász és két társa, az ügyben vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés és más bűncselekmények miatt folytatnak nyomozást – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) pénteken az MTI-vel.

Bíróságon szerezné vissza a város a váci fociklubnak adott negyedmilliárdos támogatást

A korábbi kormánypárti városvezetés negyedmilliárdos támogatást szavazott meg a váci focicsapatnak, de mivel semmi nem történt, az ellenzéki többségű városvezetés most bírósági úton szerezné vissza az összeget. Az egyesületet sokáig a fideszes önkormányzati képviselő, Pető Tibor elnökölte, aki jelenleg titkárként dolgozik a clubnál.

Habony Árpád köréből szálltak be a nagy mogyoródi filmgyárfejlesztésbe

Egy ügyvédi iroda társult be bizalmi vagyonkezelőként a Saul fia producerei mellé a mogyoródi Astra Filmland több tízmilliárdos fejlesztési projektjébe.

Újabb 17 embert fogtak el, akik benne voltak a gyógyászati segédeszközös bűnszervezetben

Közel 250 rendőr több mint 60 helyszínen tartott kutatásokat abban a büntetőeljárásban, amelynek célja felderíteni egy gyógyászati segédeszközökkel végrehajtott csalássorozatot.

Nem kell Samsung! – kiabálták a gödi akkugyár bővítéséről szóló közmeghallgatáson

Feszült hangulatú közmeghallgatást tartottak kedden a gödi Samsung-gyár bővítéséről. A hallgatóság többek között az akkugyár zajterhelése, a talajvíz szennyezettsége, a település élhetősége, és az ilyen gyárakkal kapcsolatos általános aggodalmait zúdította a hatóságok és a gyár képviselőire.
Találatok: [986]  Oldalak:   <<  <  8 9 10 11 12 13 14 15 16 17   >  >>