Tudtak-e a Medgyessy-kormány miniszterei az ifjúsági szervezetek támogatása körüli visszaélésekről? A Zuschlag-ügyben az ügyész ezt ma Kecskeméten, a tárgyaláson biztosan megkérdezi Gyurcsány Ferenc, egykori ifjúsági minisztertől.
Gyurcsány Ferenc – tanúvallomása szerint – csak jóváhagyta a pályázati támogatások listáját. Egykori miniszterelnökünk azt mondja, ő kizárólag a nagyobb horderejű kérelmekkel foglalkozott.
Miniszterként nem volt felhőtlen a kapcsolatom az MSZP sport és ifjúsági munkacsoportjának a vezetésével; Zuschlag János nem fordult hozzám támogatási kérelemmel - mondta a Zuschlag-per csütörtöki tárgyalási napján tanúként kihallgatott Jánosi György.
Egy felszámolás előtt álló cégtől kapott százmillió forintos adományt tavaly a Magyarok Egymásért Szövetség nevű párt, amelynek elnöke a milliárdos bűncselekményekkel vádolt egykori rendőr, Földesi-Szabó László.
Miniszterségem idején sok százan, köztük Zuschlag János is megkerestek és érveltek különböző pályázatok támogatása érdekében, de egyedi ügyekben nem voltam fogékony tárgyalásra - mondta Gyurcsány Ferenc, akit tanúként hallgatott ki a bíróság a Zuschlag-per csütörtöki tárgyalási napján.
Deutsch Tamás szeretné, ha a Bács-Kiskun Megyei Bíróság őt is meghallgatná tanúként a Zuschlag-perben, ugyanis lenne mit mondania, "és ennek biztos, hogy nem örülne sem Budai Bernadett, sem Gyurcsány Ferenc, sem Mesterházy Attila, sem Szilvásy György".