language

Lapok:

Origo

Az Origo.hu Magyarország egyik leglátogatottabb internetes portálja. 1998-ban indult egy olyan portálként, ami a szerkesztett tartalom mellett egyéb szolgáltatásokat is nyújt. 1999-ben megvásárolták a freemail levelező programot. A portál főszerkesztője 2000-ig Nádori Péter volt, akit ezután Weyer Balázs váltott. 2006-ban megvásárolták az iWiWet. 2010-ben az Indexnél dolgozó Vaszily Miklós lett a lapot kiadó Origo Zrt. vezérigazgatója. 2011. szeptember 29-én távozott Weyer Balázs és Nádori Péter, az új főszerkesztő a volt indexes Gazda Albert lett. 2013 novemberétől Sáling Gergő volt az Origo főszerkesztője. 2014. júniusában (egyesek szerint politikai nyomásra) Sálingnak felmondtak és Pálmai L. Ákos lett a főszerkesztő (l. Origo-ügy).


2015-ben a Magyar Telekom meghirdette eladásra az Origót, miután a német Deutsche Telekom Európában csökkentette a médiaérdekeltségégeit. Végül a Száraz István vezette, VS.hu-t birtokló New Wave Mediához került az újság. A New Wave a cseh Bawaco médiabefektőjé, amely Szemerey Tamáshoz, Matolcsy György jegybankelnök unokatestvérének érdekeltségéhez tartozik. Pálmai L. Ákost György Bence követte főszerkesztőként, a portál pedig erősen kormánypárti hangvételűvé vált. 2017 elején több munkatárs is távozott az Origótól, voltak akiket kirúgtak, voltak akik szolidaritásból mondtak fel. 2017 áprilisában az Origo Media nevet változtatott New Wave Media Group Zrt.-re. 2017. június 28-án az Origo Matolcsy Ádámhoz, Matolcsy György fiához került, miután a New Wave Media Group Zrt.-t megvette a Magyar Stratégia Zrt. 2017 októberében Matolcsy Ádám bekerült a New Wave Media Group Zrt. vezetői közé is. 2017. december 31-i hatállyal az Origót működtető New Wave Media Group Zrt. a VS.hu-t ködtető New Wave Production Kft.-vel együtt beolvadt eddigi anyavállalatába, a 2014-es alapítású New Wave Media Kommunikációs és Szolgáltató Kft.-be. 2017-ben György Bence távozott mint főszerkesztő, utódja Gábor László. 2018. decemberében az Origo (NWM Kft.) is beolvadt a kormánypárti médiakonglomerátumba, a cég tulajdonosa a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány lett.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [4819]  Oldalak:   <<  <  25 26 27 28 29 30 31 32 33 34   >  >>

Szabad kezet kaphat a kormány a magánnyugdíjak elköltéséhez

Egy fideszes törvényjavaslat megengedné a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt-nek, hogy a magánnyugdíj-vagyon államosításából megmaradt pénzt ne csak adósságcsökkentésre, hanem az állami vagy önkormányzati vagyon gyarapítására fordíthassa.

A jegybank szerint igazságos Polt Péter feleségének ötmilliós fizetése

A jegybank igazgatóinak jövedelme megfelel a hazai bankszektorban adott átlagos vezetői javadalmazásnak - írta közleményében a Magyar Nemzeti Bank. Közölték azt is, hogy az MNB elnöke, vagyis Matolcsy György és alelnökei a legkevesebbet kereső jegybanki vezetők között vannak Európában. A jegybank egyébként ezzel arra reagált, hogy Polt Péter legfőbb ügyész felesége havi ötmillió forintot visz haza.

A segélyalapból is lopott a FIFA alelnöke, Blatter tanácsadója szerint szavazatvásárlás is volt

Guido Tognoni, Sepp Blatter korábbi tanácsadója elismerte, hogy Oroszország és Katar szavazatokat vásárolhatott a vb-pályázatuk kapcsán. A BBC azt is állítja, Jack Warner korábbi FIFA-alelnök 750.000 dollárt lopott a haiti földrengés áldozatainak szánt segélyalapból, az ausztrál szövetség is félmillió dollárt keres rajta.

Súlyos állami százmilliók a megbukott focicsapatoknak

A költségvetésből százmilliók mennek olyan focicsapatokra, amelyek nem tudják teljesíteni az első osztályhoz szükséges elvárásokat. Úgy tűnik, a Nemzeti Stadionfejlesztési Program nem feledkezik meg azokról a klubokról sem, amelyek nem kaptak az NB I-re szóló licencet a következő idényre az MLSZ-től.

Még nem tudja a Miniszterelnökség, mennyiért utazott Orbán Viktor Strasbourgba

Még nem számolta ki a Miniszterelnökség, mennyibe került Orbán Viktor részvétele az Európai Parlament május 19-ei plenáris ülésén. Az Origo közérdekű adatigénylésére azt sem árulták el, mivel utazott a kormányfő Strasbourgba, ahol felszólalt a magyarországi helyzetről rendezett vitán.

A Gömöri-Deutsch duó a magyar sport Quaestorja

Sem Gömöri Zsolt, sem Deutsch Tamás nem jelent meg szerdán az Országgyűlés szakbizottságában ülésén, ahol a Gömöri vezette paralimpiai bizottság botrányairól, gazdasági ügyeiről kérdezték volna őket. Gömöri jelezte, hogy máskor szívesen elmegy, de az ellenzék szerint valójában már most megfutamodott.

Négymilliárdnyi áfát csalt egy magyar-szlovák bűnszervezet

Kiskőrösön magyar és szlovák elkövetők nagyüzemben állítottak ki fiktív számlákat magyarországi cégek számára, a valótlan dokumentumokat felhasználók közel 4 milliárd forinttal csökkentették áfafizetési kötelezettségüket. Az ügyben egyebek mellett adócsalás miatt javasolnak vádemelést a pénzügyi nyomozók.
Találatok: [4819]  Oldalak:   <<  <  25 26 27 28 29 30 31 32 33 34   >  >>