language

Személyek:

Szilvásy György highlight_off

Szilvásy György

1958. április 29-én született Budapesten. Nős, két fia van. 

A Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem nemzetközi kapcsolatok szakán közgazdászként, az ELTE Természettudományi karán programozó matematikusként végzett. 1985-ben doktori címet szerzett. 

1985 és 1989 között a KISZ Központi Bizottságában az Egyetemi és Főiskolai Osztály vezetője. 1989-ben a Minisztertanács Hivatalában kormány-főtanácsadóként dolgozott. 1989-90-ben a Miniszterelnöki Hivatalban miniszterhelyettes, a Magyar Televízió és a Magyar Rádió Felügyelő Bizottságának titkára. 1990-1995 között a Miniszterelnöki Hivatal helyettes államtitkára. 1995-től 1998-ig a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium, 2002-2003-ban a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium, 2003-2004-ben a kulturális tárca, 2004-2005-ben a Belügyminisztérium közigazgatási államtitkára, majd 2005 áprilisától 2006 márciusáig a Miniszterelnöki Hivatal címzetes, 2006 márciusától pedig politikai államtitkára. 1998 és 2000 között az Altus Rt. igazgatója, 2000-2002 között a Perfekt Rt. vezérigazgatója volt. 20022003-ban a Gyermek-, Ifjúsági, és Sportminisztérium, 2003–2004-ben a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, 2004–2005-ben pedig a Belügyminisztérium közigazgatási államtitkára volt. 2005 áprilisától Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kabinetfőnöke, 2006. június 9. és 2007. június 25. között a második Gyurcsány-kormányban a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter volt. 2007. június 25-e után a titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter lett. 

Bajnai-kormány alatt a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) humánpolitikai és koordinációs főigazgatójaként folytatta pályafutását.



Forrás: http://www.miniszterelnok.hu 

Kapcsolódó linkek

Szilvásy György pályaképe a Magyar Narancsban 
és a HVG-ben

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [515]  Oldalak:   <<  <  13 14 15 16 17 18 19 20 21 22   >  >>

Ügyetlen ügyek

Hivatalosan semmi nem történt a Mol Nyrt. magyar olajipari céggel, sajtóhírek és találgatások nyomán mégis 100 milliárd forinttal esett két nap alatt a társaság értéke. A Figyelő úgy tudja, miközben a horvát hatóságok vizsgálódásának valóban lehet tétje, a magyarországi kémügy tényleg nem a Molról szól.

"Fideszes veszélyt" akartak elhárítani Szilvásyék az NBH-nál

A Szilvásy-Galambos-Laborc-féle ügy lényege, hogy az érintettek az orosz érdekűként azonosított Zömök Kft. stábjával szűrették (volna) ki az NBH-ba beépült „fideszeseket". E cég a szolgálatok személyi adatai mellett más állami információkhoz is hozzáfért.

Börtönbe vitték a rendőrök a kémkedéssel gyanúsított Galambos Lajost

A fővárosi büntetés-végrehajtási intézetbe szállították Galambos Lajost. A Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) kémkedéssel vádolt volt vezetőjének a ügyvédje szerint ebből arra lehet következtetni, hogy a bíróság már elrendelte az előzetes letartóztatását.

Eclipse: a bebukott titkoszolgálati cég

A Belügyminisztérium helyettes államtitkárának meggyanúsítása ismét ráirányította a figyelmet a már tavaly márciusban kirobbant Eclipse-ügyre. A titkosszolgálati kapcsolatokkal rendelkező cég az elmúlt években több mint 20 milliárd forint állami megbízást kapott, legalább 2 milliárdos adócsalást követett el, fiktív számlákkal pedig akár 12 milliárd forintot tüntethetett el. Vannak a történetben luxusautók, orosz anyanyelvű emberek, és ott van Pintér Sándor lánya is.

Tisztuló kép titokügyben

A Pintér Sándor belügyminiszter korábbi érdekeltségét, hozzátartozóit is érintő Eclipse-botrányban is szereplő kör ügyei miatt nyomoznak a titkosszolgálat korábbi vezetői ellen.

Fidesz: az MSZP idején titkosították az NBH-s vezetők ügyének iratait

A parlament nemzetbiztonsági bizottságának fideszes alelnöke szerint a volt titkosszolgálati vezetők ügyében rendelkezésre álló dokumentumokat valójában az MSZP-kormány időszakában titkosították a nemzetbiztonsági szakszolgálatok.

Kémbotrány: bizonyos esetekben feloldhatják a titkosítást

A parlament nemzetbiztonsági bizottságának fideszes alelnöke szerint a testület szocialista vezetője, Vadai Ágnes úgy követeli a volt titkosszolgálati vezetők ügyében rendelkezésre álló dokumentumok minősítésének feloldását, hogy azokat valójában az MSZP-kormány időszakában titkosították a nemzetbiztonsági szakszolgálatok.
Találatok: [515]  Oldalak:   <<  <  13 14 15 16 17 18 19 20 21 22   >  >>