language

Kulcsszavak:

ingatlan highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [6994]  Oldalak:   <<  <  114 115 116 117 118 119 120 121 122 123   >  >>

Ötmilliárdért építheti a DVTK kosárcsarnokát Mészáros üzlettársa

Az Épkar Zrt. és egy miskolci cég húzta be a zsíros tendert, közel 100 millióval drágábban dolgoznak a becsült árnál.

Térképre vittük, hogyan vette be a NER a Budai Várat

Az önkormányzati bérlakások eredetileg a rászoruló emberek lakhatását szolgálták, a Vár bérlakásait viszont ezekben az esetekben nem szociális szempontok alapján ítélték oda. A jelenleg hatályos helyi rendelet alapján a csekély, szociális lakbér mellett létezik az ennél valamivel magasabb, úgynevezett költségalapú lakbér is, amire előszeretettel hivatkoznak is az érintettek, amikor egy-egy ügylet kibukik. Ahogy a legtöbb ingatlanügyletnél az is megjelenik magyarázatként, hogy az önkormányzati vagyon körébe tartozó, sokszor lelakott vagy nem korszerű lakásokra költeni kell, és a bérlő saját pénzen végezte el a felújítást, átalakítást.

Állami tőkesúly a balatoni flottán

Hivatalosan a modernizáció miatt, mások szerint inkább kormányközeli körök érdekében emelte meg a magyar állam a Balatoni Hajózási Zrt. alaptőkéjét.

Már a rendőrség is nyomoz a balogunyomi fantomhivatal ügyében

A polgármester tavaly novemberben még azzal nyugtatta a népeket, hogy Hende Csaba segíti ki a megrekedt építkezést a Belügyminisztérium vis maior keretéből. Ezt állítólag maga Hende ígérte neki. Így van vagy sem, csupasz falak állnak Balogunyomban az új polgármesteri hivatal helyén. Immár a rendőrség is keresi a felelősöket.

Furcsa ügylettel szerezte meg a Postapalotát az MNB

Az épület felújítása még nem készült el, ám kiderült: a jegybank nem csak a Postapalotát vette meg a Pallas Athéné alapítványoktól, hanem az egész céget, amely a projektet bonyolítja, jórészt a cég adósságának megvásárlásával. Az alapítványok rekordösszeget, majdnem 200 milliárd forintot fektettek a saját cégeikbe. Ugyanakkor százmilliónyi vagyonuk ragadt be a felszámolás alatt álló NHB Bankba, akárcsak a brókerbotrányban érintett ügyfeleknek.

Gátlástalan és barbár építkezéssel terjeszkedik a Belvárosban a fideszes Becsó Zsolt barátja

Egy több mint százéves V. kerületi társasházban a magyar állam nem tud érvényt szerezni a törvényeknek. A háttérben egy volt FTC-elnök és a fideszes Becsó Zsolt alakja sejlik fel – utóbbi üzlettársa akar vendéglátóhelyet nyitni a Hold utcában.

Hamarosan vádat emelnek Simonka György fideszes országgyűlési képviselő ellen?

A végéhez közeledik a Simonka György fideszes parlamenti képviselő ellen indított büntetőeljárás nyomozati szakasza, amelyben a politikus több mint harminc társával együtt súlyos bűncselekmények gyanúja miatt gyanúsított. A Központi Nyomozó Főügyészség kérdésünkre azt írta: „az ügyben az iratmegismerés lehetőségét már biztosította az arra jogosultaknak.”

ELŐSZÖR SZAVAZATOKAT, MOST INGATLANOKAT VÁSÁROLNAK A FIDESZES MAGYAR SZERVEZETNEK HORVÁTORSZÁGBAN

A Fidesz támogatta Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége (HMDK) Baranyában nagy ingatlanvásárlásba kezdett: a Magyar Házak nagy részét fidesznarancssárgára festik. A HMDK ezzel szó szerint is ki akarja szorítani a területről a rivális magyar pártot. Közben most már bírósági ítélet is kimondja: választási csalással szerezhetett mandátumot a HMDK a zágrábi parlamentben.

Hiába csapott oda Lázár János, végül elsikálták a Feneketlen-tavi ingatlanmutyit

14. 2019 júliusa: A BRFK arról tájékoztatta a Válasz Online-t, hogy az ÉMI-nyomozást már májusban megszüntette – méghozzá bűncselekmény hiányában. Mint írták: „gyanúsítotti kihallgatás nem történt”.
Találatok: [6994]  Oldalak:   <<  <  114 115 116 117 118 119 120 121 122 123   >  >>