language

Kulcsszavak:

közbeszerzés highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [6695]  Oldalak:   <<  <  121 122 123 124 125 126 127 128 129 130   >  >>

82 milliárdot csoportosított át a kormány a Budapest-Belgrád vasútvonalra

A Gazdaságvédelmi Alapból tették át a pénzt az elsősorban kínai hitelből épülő beruházáshoz. A pénteken este megjelent Magyar Közlöny egyik kormányhatározata arról dönt, hogy a kabinet hozzányúl a Gazdaságvédelmi Alaphoz, és onnan 82,1 milliárdot átcsoportosítanak a Budapest-Belgrád vasútvonal építésére. Az összeg jelentős része a magyarországi szakasz működési és felhalmozási célú kiadásait fedezi.

Most 82 milliárdot költött el a kormány a Gazdaságvédelmi Alapból - ezúttal a Budapest-Belgrád vasútra

Hozzányúl a kormány a Gazdaságvédelmi Alaphoz, ebből egy pénteki kormányhatározattal 82,1 milliárd forintot csoportosít át konkrét célokra az idei költségvetésből. A cél pedig nem más ezúttal, mint a javarészt kínai hitelből megvalósuló Budapest-Belgrád vasútprojekt. Szinte a teljes összeg a magyarországi szakasz működési és felhalmozási célú kiadásait fedezi, 10,7 millió forint pedig az Innovációs és Technológiai Minisztérium dologi kiadásaira megy el. A mintegy 700 milliárd forint beruházási értékű Budapest-Belgrád vasút projektje 80 százalékban kínai hitelből valósul meg, felerészben magyar vállalkozások közreműködésével. A hazai vállalkozó kiléte már tavaly nyáron kiderült, a nyertes cég nem más, mint a Mészáros Lőrinc tulajdonában lévő RM International Kft., mely a nyertes konzorciumban 50 százalékban vesz részt.

Több mint félmilliárdért építhet tanuszodát a Seszták Miklós üzleti körébe tartozó vállalkozó

A nyíregyházi Mikucza-család cégei rendre felbukkannak nagyösszegű beruházások körül, most épp egy uszoda kivitelezésére nyertek több százmillió forintot az MHM Product Kft.-vel. A család cégei különösen Kisvárdán, Seszták Miklós volt nemzeti fejlesztési miniszter városában sikeresek.

Hatmilliárd még kellett, hogy mindenki értesüljön a 13. havi nyugdíjról

Rogán Antal minisztériuma eddig 93 milliárd forintot költött a kék hátterű és Soros György arcképével díszített plakátokról elhíresült kampányokra.

Duplájára drágult a Mészáros Lőrinc-közeli tornaakadémia tervezése

A Nemzeti Sportközpontok még idén januárban írt ki közbeszerzési eljárást a Budapesti Nemzeti Tornasport Akadémia tervezési feladataira, mely lényegében a Postás Sport Egyesület kap meg. 2019. márciusában a kormány egy rendeletben támogatta a tornasport akadémia felépítését. Az előkészítési, tervezési fázisra 418,4 millió forintot biztosítottak. A munka azonban ennek majdnem pont a duplája lehet, a S.A.M.O Építésziroda Kft. lett a nyertes a maga nettó 833 millió forintos ajánlatával. A közbeszerzési eljárást feltételes eljárásként hirdették meg, vagyis a tervezési szerződés majd csak akkor fog hatályba lépni, ha ez a nettó 833 millió forintos díj biztosításra kerül.

A közbeszerzési hatóság elkaszálta a gyanús kispesti menzatendert

A Közbeszerzési Döntőbizottság eljárást indított Ferenczi István LMP-s önkormányzati képviselő közérdekű bejelentése alapján a sokat bírált kispesti menzatender ügyében.

Nem mese: 16 milliárdot költ a médiahatóság egy új épületrészre a Narnia-projektben

A régi infrastruktúra elöregedett, a technológiai fejlődésekkel azonban lépést kell tartani, ezért van szükség az új komplexumra. Ezzel magyarázta a médiahatóság a nagy összegű beruházást. A kivitelező a Grabarics Kft., amely sorra nyeri a milliárdos közbeszerzéseket.

Óránként 15 ezerért ellenőrzi a jegyedet a Volánbuszon a volt rendészeti államtitkár cége

A kormányból minden bizonnyal jórészt ügynökmúltja miatt távozni kényszerülő Tasnádi László bevásárolta magát egy cégbe, amihez elkezdtek dőlni az állami megrendelések.
Találatok: [6695]  Oldalak:   <<  <  121 122 123 124 125 126 127 128 129 130   >  >>