language

Lapok:

Népszava highlight_off

Népszava

A nagymúltú baloldali napilapot 1877 májusában a Magyar Szociáldemokrata Párt lapjaként alapították. 1905-től kezdődően napilapként adták ki. A Horthy-rendszerben sajtóperek sokaságát zúdították az újságra, 1932-ben pedig betiltásra került. A II. világháború alatt hol működött, hol nem. A lap újraindítását 1945-ben Szakasits Árpád vezényelte és a Szociáldemokrata Párt központi lapja lett. 1948-ban az államosításokat követően a Népszava a szakszervezetek lapja lett, politikai véleményalkotásra nem volt lehetősége,a pártállam határozta meg a pédányszámot is. 1956 a Szociáldemokrata Párt visszavette a lap szerkesztését. A Népszavát 1957-64 között Kéthly Anna szerkesztette Londonban. A forradalom leverése után újra a szakszervezetek lapja lett a Népszava, amit a rendszerváltást követően privatizálták.

 

1994-ben a Fenyő János vezette Vico vállalatcsoport vette meg. Fenyő 1998-as meggyilkolását követően Fenyő özvegye a lapot eladta. Tulajdonosváltások hosszú sora után 2005-ben az MSZP közelébe került. A rendszerváltást követően a lap kiadója a Népszava Lapkiadó Kft. volt, jelenleg ezt a feladatot a XXI. század Média Kft. látja el 2016 óta óta. A Zrt.-t 2017-ben a Bécsben bejegyzett Horizont Handels und Industrie AG vette meg, mely Puch László MSZP-s pártpénztárnok érdekeltségébe tartozik. A napilapok piacának átalakulását követően a Népszava a legnagyobb példányszámú hazai politikai napilappá vált. 2019 áprilisában a Horizont AG eladta a Népszavát, az új tulajdonos Leisztinger Tamás egyik cége, a Proton Trade Zrt.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [2809]  Oldalak:   <<  <  110 111 112 113 114 115 116 117 118 119   >  >>

Simicska újra lecsap

A tiltott pártfinanszírozás és az adócsalás gyanúját veti ugyanis fel, hogy számla nélkül plakátolhattak a Fidesznek a 2010-es kampányban. Simicska Lajos újra akcióban.

Tiborcz-közelben a Millenáris-üzlet

Tombor András kockázati tőkealapjának sorvadó brikettgyártó cégébe társult a Millenárison 10,6 milliárdból mélygarázst és parkot építő cég tulajdonosa. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter július 10-én jelentette be, hogy elkezdik a Millenáris-park kivitelezését. A kormány 10,6 milliárd forintért végezteti el a munkát a West Hungária Bau Kft.-vel és a Garage Ingatlanfejlesztő Kft.-vel – írta meg az Átlátszó a hét elején. A tavaly 25 milliárd forintos bevételt elérő West Bau 80 százalékos tulajdonosa Paár Attila, akinek üzleti partnerei között Tiborcz István is megfordult. A miniszterelnök veje 2015-ben adta el a WHB befektetési cégének világítástechnikai részvénytársaságát, az Elios Innovatív Energetika Zrt.-t.

Hadházy: bizarr szerződéseket köt a vagyonkezelő Mészárossal

Bizarrnak, elképzelhetetlennek tartja az LMP társelnöke azokat a keretszerződéseket, amelyeket a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő kötött Mészáros Lőrinc felcsúti vállalkozóhoz köthető, vagy vele üzleti kapcsolatban álló cégekkel.

Nagy gázzal költi a közpénzt a kormány

Tekintélyes, több mint kétszáz autóból álló flotta szolgálja közpénzből a legmagasabb szintű állami vezetőket. A járműpark méretéről sokat elárul, hogy csak a kocsik tankolása elvitt öt és fél hónap alatt majdnem 100 millió forintot – többek között ez is kiderült abból a „válaszcsomagból”, amelyet a kormányzat állított össze két szocialista országgyűlési képviselő, Mesterházy Attila és Legény Zsolt írásbeli kérdései nyomán.

Milliárdok Mészárostól a szekszárdi Fidesz-körnek

Megvásárolja Opimus Group-béli társtulajdonosa, a szekszárdi fideszesekhez köthető Status Capital többségét Mészáros Lőrinc kormányfő-közeli milliárdos vállalkozó, Felcsút polgármestere. A Népszabadság beszántásáról, illetve az általa összevásárolt hazai lapok kormányhűvé faragásáról ismert Opimus közleménye szerint Mészáros Lőrinc, a társaság 24,4 százalékos tulajdonosa megveszi az Opimus 8,4 százalékát tulajdonló Status Capital 75 százalékát. A Status Capital fennmaradó 25 százaléka pedig egyenesen az Opimus (vagyis a leányvállalat) kezébe kerül. A közlemény szerint az Opimus 1,1 milliárdot fizet negyedrésznyi Status-tulajdonáért. Azt, hogy Mészáros Lőrinc mennyit ad a Status Capital többségéért, nem közlik, de arányosítással az összeg 3,3 milliárd körülire tehető.
Találatok: [2809]  Oldalak:   <<  <  110 111 112 113 114 115 116 117 118 119   >  >>