language

Lapok:

Népszava highlight_off

Népszava

A nagymúltú baloldali napilapot 1877 májusában a Magyar Szociáldemokrata Párt lapjaként alapították. 1905-től kezdődően napilapként adták ki. A Horthy-rendszerben sajtóperek sokaságát zúdították az újságra, 1932-ben pedig betiltásra került. A II. világháború alatt hol működött, hol nem. A lap újraindítását 1945-ben Szakasits Árpád vezényelte és a Szociáldemokrata Párt központi lapja lett. 1948-ban az államosításokat követően a Népszava a szakszervezetek lapja lett, politikai véleményalkotásra nem volt lehetősége,a pártállam határozta meg a pédányszámot is. 1956 a Szociáldemokrata Párt visszavette a lap szerkesztését. A Népszavát 1957-64 között Kéthly Anna szerkesztette Londonban. A forradalom leverése után újra a szakszervezetek lapja lett a Népszava, amit a rendszerváltást követően privatizálták.

 

1994-ben a Fenyő János vezette Vico vállalatcsoport vette meg. Fenyő 1998-as meggyilkolását követően Fenyő özvegye a lapot eladta. Tulajdonosváltások hosszú sora után 2005-ben az MSZP közelébe került. A rendszerváltást követően a lap kiadója a Népszava Lapkiadó Kft. volt, jelenleg ezt a feladatot a XXI. század Média Kft. látja el 2016 óta óta. A Zrt.-t 2017-ben a Bécsben bejegyzett Horizont Handels und Industrie AG vette meg, mely Puch László MSZP-s pártpénztárnok érdekeltségébe tartozik. A napilapok piacának átalakulását követően a Népszava a legnagyobb példányszámú hazai politikai napilappá vált. 2019 áprilisában a Horizont AG eladta a Népszavát, az új tulajdonos Leisztinger Tamás egyik cége, a Proton Trade Zrt.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [2809]  Oldalak:   <<  <  111 112 113 114 115 116 117 118 119 120   >  >>

MSZP: Orbán Viktor és Kövér László választási csalást követett el (videó)

Az MSZP feljelentést tett, amiért a Fidesz 2010-ben töredékáron kapott plakáthelyeket és hazudott az Állami Számvevőszéknek is a plakátköltéseiről. Nyakó István szóvivő szerint nyilvánvaló, hogy a Fidesz legfőbb ügyésze el fogja kenni az ügyet, ám dokumentálni szeretnék, hogy a Fidesz csalt, Polt Péter pedig bűnt pártol.

Vizes vb - Döbbenet, mennyivel olcsóbban építettek ugrótornyot Kazanyban

Durván nyolcadannyiból építettek óriás ugrótornyot az oroszok a két évvel ezelőtti vizes világbajnokságra, mint amennyibe ugyanez Budapesten kerül. Míg itthon mindent egybevéve több mint 3,1 milliárd forintot költenek a létesítményre, addig Kazanyban ezt megoldották 92 millió rubelből, azaz jelenlegi árfolyamon 411 millió forintból.

Végelgyengülésben szenved az ORÖ

Időnként befut egy-egy százmilliós számla, amelynek eddig a létezéséről sem tudott az Országos Roma Önkormányzat. Hegedüs István és Lakatos Oszkár, az ORÖ két képviselője egyértelműen Farkas Flóriánt tette felelőssé azért, hogy 2,5 milliárd forintos tartozás szakadt a nyakukba. A kormány ennek nagyjából a felét már elengedte, nemrég az ORÖ is törlesztett 104 milliót, tavaly csaknem 150 milliót. Az adósság összege így is eléri a 840 millió forintot.

Simicska olcsóbban plakátolt a Fidesznek

Ugyanaz a Simicska-cég szervezte a Fidesz plakátkampányát a 2010-es választások idején, mint amelyik tavasz óta a Jobbik hirdetéseinek biztosítja a helyet – írta a 24.hu. A portál szerint ráadásul Simicska Lajos cége a Fidesznek jóval olcsóbban adta a plakáthelyeket, mint a Jobbiknak.

Ügyészségi felszólítás a CÖF-nek - Honnan van a pénz?

Juhász Péter, az Együtt elnöke után az ügyészség is felszólította a CÖKÁ-t, hogy tegye nyilvánossá: honnan kapott pénzt 2015-ben, és mire költötte azt. Kötelező lenne ezt nyilvánosságra hoznia, mint minden közhasznú szervezetnek, azonban nem tette meg.

Korrupció a NAV-nál? Őrizetben egy ügyész és három pénzügyőr

Őrizetbe vette és gyanúsítottként hallgatta ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) három hivatásos állományú tagját, egy helyi ügyészségi ügyészt és egy további személyt a Központi Nyomozó Főügyészség korrupciós bűncselekmény gyanúja miatt - közölte a főügyészség.
Találatok: [2809]  Oldalak:   <<  <  111 112 113 114 115 116 117 118 119 120   >  >>