language

Lapok:

Népszava highlight_off

Népszava

A nagymúltú baloldali napilapot 1877 májusában a Magyar Szociáldemokrata Párt lapjaként alapították. 1905-től kezdődően napilapként adták ki. A Horthy-rendszerben sajtóperek sokaságát zúdították az újságra, 1932-ben pedig betiltásra került. A II. világháború alatt hol működött, hol nem. A lap újraindítását 1945-ben Szakasits Árpád vezényelte és a Szociáldemokrata Párt központi lapja lett. 1948-ban az államosításokat követően a Népszava a szakszervezetek lapja lett, politikai véleményalkotásra nem volt lehetősége,a pártállam határozta meg a pédányszámot is. 1956 a Szociáldemokrata Párt visszavette a lap szerkesztését. A Népszavát 1957-64 között Kéthly Anna szerkesztette Londonban. A forradalom leverése után újra a szakszervezetek lapja lett a Népszava, amit a rendszerváltást követően privatizálták.

 

1994-ben a Fenyő János vezette Vico vállalatcsoport vette meg. Fenyő 1998-as meggyilkolását követően Fenyő özvegye a lapot eladta. Tulajdonosváltások hosszú sora után 2005-ben az MSZP közelébe került. A rendszerváltást követően a lap kiadója a Népszava Lapkiadó Kft. volt, jelenleg ezt a feladatot a XXI. század Média Kft. látja el 2016 óta óta. A Zrt.-t 2017-ben a Bécsben bejegyzett Horizont Handels und Industrie AG vette meg, mely Puch László MSZP-s pártpénztárnok érdekeltségébe tartozik. A napilapok piacának átalakulását követően a Népszava a legnagyobb példányszámú hazai politikai napilappá vált. 2019 áprilisában a Horizont AG eladta a Népszavát, az új tulajdonos Leisztinger Tamás egyik cége, a Proton Trade Zrt.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [2809]  Oldalak:   <<  <  115 116 117 118 119 120 121 122 123 124   >  >>

Nincs portás, nincs vizes vb?

Eredménytelen volt a Duna Aréna üzemeltetésére kiírt pályázat a budapesti vizes világbajnokság idejére. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. három hétre keresett üzemeltetőt, de nem talált, ha nem oldódik meg a helyzet, akkor nem lehet megrendezni a világbajnokságot.

Még több azbeszt a Pecsánál? - Fotók

Azbesztet találhattak a Petőfi Csarnok (Pecsa) bontása során is. Az azbesztmentesítés miatt a Városliget Zrt. 8 millió forinttal megtoldotta az épület 132 millió forintos bontási költségét. Az azbesztmentesítő szövetség elnöke, aki a ligetvédők felkérésére vizsgálta a volt Hungexpo-épületek azbeszt tartalmát, időközben megvásárolta a Pecsa szennyezettségéről a Városliget Zrt-nek szakvéleményt adó azbesztmentesítő céget.

Börtönbe megy a fideszes polgármester, új választás lesz Heresznyén

Hamis végrendelettel szerezte meg egy egyedülálló férfi vagyonát, ezért két év letöltendő börtönbüntetést kapott Kolics Gábor, Heresznye polgármestere. A tavaly született első fokú ítélet most emelkedett jogerőre. A faluvezető börtönbe megy, a településen időközi választást kell kiírni.

Újabb végrehajtás Tiborczéknál

Roppant kellemetlen bejegyzés került Orbán Viktor vejének, a Tiborcz István résztulajdonában lévő családi társaság cégbizonyítványára. A dokumentumok arról tanúskodnak, hogy az ES Hungary Kft.-nél tavaly tavasszal végrehajtást rendelt el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Fejér megyei hátralékkezelési osztálya. Az a papírokból nem derül ki, hogy pontosan miért is történt az intézkedés, valamint mekkora összeggel volt „adós” az ES Hungary Kft. Az talán még kellemetlenebbé teszi az ügyet, hogy a cégbírósági dokumentumok szerint nem ez az első eset. Három évvel ezelőtt az adóhatóságnak ugyanezen osztálya már elrendelt egy végrehajtást a csabdi székhelyű Kft.-nél. Az ES Hungary-ben egyébként csaknem a teljes Tiborcz család fellelhető, hiszen Orbán Viktor veje mellett édesapja, Tiborcz Sándor, valamint testvérei, Tiborcz Eszter és Tiborcz Péter is tulajdonos.

Újabb kommunikációs kiskaput nyitott a kormányzat

Semmilyen szankciója nem lesz a jövőben annak, ha valamely illetékes átláthatatlanul szórja a közpénzt kommunikációs célokra, a kormány ugyanis kitörölte az erről szóló bekezdést a Nemzeti Kommunikációs Hivatalról (NKOH) szóló rendeletéből. Emellett egy új kategóriát is létrehoztak a "kiemelt fontosságú kormányzati kommunikációs feladatokra", ám ezekről sejteni is nehéz, miket takarnak.

Mészáros most „csak” egy tokaji borcéget vett

Ismereteink szerint a lépés egy ügyletsorozat része. A Dereszla bortermelését több cég képviseli. Így Mészáros Lőrinc társasága, a Búzakalász 66 tavaly év végén már tulajdonrészt vásárolt a Dereszla Kft.-ben és a Henye Borászat Kft.-ben is. A három bodrogkeresztúri társaságból a Dereszla Kft. képvisel jelentősebb, félmilliárdos forgalmat, tízmilliós nyereség mellett. A cégtár tanúsága szerint a Búzakalász 66 ugyanekkor részt vásárolt a szintén Kalocsai László vezette Tokaj-Major Kft.-ben és a forgalommentes Henye Hotel Kft.-ben is. Ezektől eltérően a felcsúti polgármester-vállalkozó a Dereszla Sparklingban személyesen jelent meg.

Titkolózik a belvárosi önkormányzat

Nyilvános tárgyalást tart ma a Kúria A Város Mindenkié (AVM) csoport aktivistája és Belváros-Lipótváros Önkormányzata közötti közérdekű adatok kiadása iránt indított perben. A 2015 nyara óta tartó jogvitában az önkormányzat fordult felülvizsgálati kérelemmel a Kúriához, miután első fokon a Pesti Központi Kerületi Bíróság, másodfokon pedig a Fővárosi Törvényszék is lakásgazdálkodási adatainak kiadására kötelezte.

Belebukik botrányaiba Erdő Péter húga

Eltávolították Fülöpné Erdő Máriát az Apor Vilmos Katolikus Főiskola éléről - értesült lapunk. A vezetőváltást még nem jelentették be, de a híreket a Váci Egyházmegye megerősítette a Népszavának. A rektor leváltásának okát egyelőre nem indokolták hivatalosan, ám valószínű, hogy az elmúlt évek sorozatos botrányai - amelyekről lapunk rendszeresen beszámolt - miatt kell távoznia, amelyekkel sokat ártott a főiskolának.

Dagad az orbáni palotaterv

Sokasodnak a kérdések a kabinet budai Várba költözése kapcsán, egy azonban biztos: szinte napról-napra többe kerül Orbán Viktor palotája. A kormány például egyik utolsó tavalyi intézkedésével további 3,9 milliárd forintot adott a miniszterelnök "puritán" dolgozószobájának kicsinosítására, s állítólag a munka is gőzerővel halad, ám hiába a folyamatosan változó tervek és összegek, a Miniszterelnökség lapunkat egyetlen szóval sem tudta többről tájékoztatni, mint két hónappal korábban.
Találatok: [2809]  Oldalak:   <<  <  115 116 117 118 119 120 121 122 123 124   >  >>