language

Lapok:

Népszava highlight_off

Népszava

A nagymúltú baloldali napilapot 1877 májusában a Magyar Szociáldemokrata Párt lapjaként alapították. 1905-től kezdődően napilapként adták ki. A Horthy-rendszerben sajtóperek sokaságát zúdították az újságra, 1932-ben pedig betiltásra került. A II. világháború alatt hol működött, hol nem. A lap újraindítását 1945-ben Szakasits Árpád vezényelte és a Szociáldemokrata Párt központi lapja lett. 1948-ban az államosításokat követően a Népszava a szakszervezetek lapja lett, politikai véleményalkotásra nem volt lehetősége,a pártállam határozta meg a pédányszámot is. 1956 a Szociáldemokrata Párt visszavette a lap szerkesztését. A Népszavát 1957-64 között Kéthly Anna szerkesztette Londonban. A forradalom leverése után újra a szakszervezetek lapja lett a Népszava, amit a rendszerváltást követően privatizálták.

 

1994-ben a Fenyő János vezette Vico vállalatcsoport vette meg. Fenyő 1998-as meggyilkolását követően Fenyő özvegye a lapot eladta. Tulajdonosváltások hosszú sora után 2005-ben az MSZP közelébe került. A rendszerváltást követően a lap kiadója a Népszava Lapkiadó Kft. volt, jelenleg ezt a feladatot a XXI. század Média Kft. látja el 2016 óta óta. A Zrt.-t 2017-ben a Bécsben bejegyzett Horizont Handels und Industrie AG vette meg, mely Puch László MSZP-s pártpénztárnok érdekeltségébe tartozik. A napilapok piacának átalakulását követően a Népszava a legnagyobb példányszámú hazai politikai napilappá vált. 2019 áprilisában a Horizont AG eladta a Népszavát, az új tulajdonos Leisztinger Tamás egyik cége, a Proton Trade Zrt.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [2809]  Oldalak:   <<  <  116 117 118 119 120 121 122 123 124 125   >  >>

Irány 2018 - Nem lesz kampányszünet

Hullámokban ugyan, de folyamatos lesz a kampány 2018-ig. László Róbert, a Political Capital választási szakértője reagált így lapunknak, amikor azzal szembesítettük, itt az újabb kormányreklám, a „Magyarország erősödik”. Ezen az újabb kampányon ismét Rogán Antal Pasa parki szomszédja kaszálhat. A szakértő szerint, amíg nem hoznak megfelelő törvényeket, a kormány és az önkormányzatok annyi pénzt költhetnek ilyesmire, amennyit csak akarnak.

ORÖ-botrány - Iratokat foglaltak le a Kormányhivatalban

Iratlefoglalást tartott a rendőrség a napokban a Budapest Fővárosi Kormányhivatalban az ORÖ május 25-i kisvárdai közgyűlésével kapcsolatos jegyzőkönyv-hamisítási botrány miatt – tudta meg a RomNet. A gyanú szerint az önkormányzat egyik alkalmazottját kényszerítették a hamis jegyzőkönyv elkészítésére. Az ügyben közokirat-hamisítás és hivatali visszaélés miatt zajlik nyomozás.

Drága reklámok a "baráti sajtóban" - De mit is hirdetnek valójában?

Nem tudni, pontosan, mit is hirdet alkalmanként több mint 2 millió forintért az MVM Zrt. a kormánypárti Magyar Időkben. Arra a kérdésünkre sem kaptunk választ, hogy miért az ismeretlen példányszámú lapot választották a reklámozásra. Eközben Rogán Antal tárcája gyurcsányozással válaszolt az Együttnek.

Mészáros cége milliókért dolgozhat az Örkény Színházban

A Mészáros Lőrinc cégbirodalmába tartozó CLH Hűtés- és Klímatechnikai Kft. nyerte el az Örkény István Színház részére klíma gépcsere és hozzá kapcsolódó feladatok elvégzésére kiírt közbeszerzést 24,9 millió forintért - derült ki a Közbeszerzési Értesítőből.

Fideszes tett bejelentést Orbán szomszédjának ügyében

A feljelentéseiről ismert fideszes magánszemély, Tényi István hivatali visszaélés gyanúja miatt tett bejelentést az Orbán Viktor szomszédságába költözött, Interpol által körözött szaúdi üzletember, Ghaith Pharaon ügyében.
Találatok: [2809]  Oldalak:   <<  <  116 117 118 119 120 121 122 123 124 125   >  >>