language

Kulcsszavak:

támogatás highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [6577]  Oldalak:   <<  <  108 109 110 111 112 113 114 115 116 117   >  >>

Állítják, borítékban vitték Simonkának a pénzt, de személyesen sosem vette át

Sz. N. elmondása szerint ugyanis a 40 százalékos különbözetet vissza kellett juttatni Simonkának – ám azt ő sosem személyesen vette át. Sz. felidézett egy esetet, amikor apjával együtt – akinek egy cége szintén részt vett a projekt megvalósításában – elmentek Medgyesbodzásra, az irodába, ahol Simonka várta őket. „Apa átnyújtotta a nagy fehér borítékot, amire Simonka azt mondta, add oda, akinek akarod.” Ezután behívták „Ricsit", Simonka sofőrjét, aki átvette a pénzzel teli borítékot, Simonka ekkor már nem volt bent. Sz. szerint Simonka nem akarta tanúk előtt átvenni a pénzt, „de tudtuk, hogy azért vagyunk ott, hogy neki ezt eljuttassuk.” A nagy fehér boríték azonban – a vádlott vallomása szerint – csak egyik módja volt a valójában fel nem használt pályázati pénzek visszacsorgatásának.

A Fideszhez bekötött vállalkozók aranykora volt a NER 12 éve

2021-ben alig van már olyan gazdasági szektor, ami ne lenne többé-kevésbé Fidesz-közeli vállalkozók kezében. Kivétel a média, mert a médiavállalkozásaikat „elajándékozták”.

Bemutatjuk Demeter Szilárd birodalmának sokmilliárdos ingatlanvagyonát

Demeter Szilárd kultúrtéesze alig egy év alatt sokmilliárdos ingatlanvagyonnal gazdagodott, szerzeményeik között van minden jelentősebb művésztelep, múzeumok, műemlékek, kastélyok és a Hajógyári-sziget közel harmada. A PIM-főigazgató által átvett ingatlanok kiadásából és a kulturális intézmények bevételeiből önmagában 100 milliós nagyságrendű bevételre számíthatnak a cégek, de ez eltörpül az állami támogatások mellett.

Csaknem 4 milliárd forint TAO-pénzt öntöttek tavaly Orbán Viktor kedvenc focicsapatára

A taoprogram 2011-es bevezetése óta 923 milliárd forintot gyűjtöttek össze a sportszövetségek és -egyesületek. Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány (FUNA) a pénzzel leginkább megszórt entitás. A miniszterelnök falujába tíz év alatt 36,3 milliárd forint futballtámogatás érkezett:tavaly a Felcsút 3 milliárd 873 millió forinthoz jutott hozzá. Összességében tíz év alatt taózásból 356,7 milliárd forintot kapott a magyar foci, míg kézilabdára 213,9 milliárd, kosárlabdára 149,8 milliárd, vízilabdára 93 milliárd jégkorongra 78,4 milliárd forint ment ez idő alatt. A tao-programhoz négy éve csatlakozó röplabda 31,2 milliárd forintnak örülhetett eddig.

Balaton környéki fejlesztésekről és korrupciós ügyekről érdeklődik az unió

Azt kérik többek között, hogy a kormány nevezze meg az uniós agrártámogatások tíz legnagyobb magyarországi kedvezményezettjét.

Nonprofitként folytatja Vidnyánszky színháztörténeti múzeuma

Az új vállalkozás a Vidnyánszy irányította – az SZFE-t is fenntartó – alapítvány, az SZFA tulajdona, és van két jelentős ingatlana.

Lehetetlen kiigazodni a határon túlra adott magyar közpénzszázmilliárdok kusza rendszerén

A határon túli magyar közösségeket rengeteg, évről évre növekvő mennyiségű magyar közpénz célozza 2010 óta. Az összegek jelentős része valós és fontos feladatokat végző szervezetek költségvetését gyarapítja, ugyanakkor az egész rendszer elválaszthatatlan a helyi fideszes klientúraépítéstől. Mindezt a pénzosztás átláthatatlansága, a költségek állandó sokszorozódása és a támogatások odaítélésének különös módjai támogatják, a dolog pedig már a szlovák kormány szemét is csípi. Cikksorozatunkban a dél-szlovákiai magyar közpénzek egy nagyobb szeletét – lévén a teljes kép feltárása a transzparencia hiánya miatt esélytelen – és a pénzmozgás politikai következményeit mutatjuk be.

A Mol-alapítványé lehet az egykor az Alkotmánybíróságnak szánt esztergomi palota

Az állami Mol-részvényeiből gründolt vagyonkezelő alapítvány kuratóriumában Mol-vezetők mellett többek között a kultúrpolitikus Demeter Szilárd is tag.
Találatok: [6577]  Oldalak:   <<  <  108 109 110 111 112 113 114 115 116 117   >  >>