language

Személyek:

Guller Zoltán highlight_off

Kulcsszavak:

média highlight_off

Guller Zoltán

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Karán szerzett kiváló minősítéssel jogi diplomát 2000-ben. Szakmai pályafutását az Educatio Kht.-nál kezdte igazgatóhelyettesi pozícióban, ezután a Multinova Kft.-nél töltött be igazgatói pozíciót.

Budapesten ügyvédjelöltként dolgozott, majd több mint öt és fél éven keresztül a Commitent Kft./Zrt.-nél töltött be igazgatói tisztséget. 2010-2011-ben a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, Fejlesztéspolitika Koordinációjáért felelős Államtitkárságán dolgozott titkárságvezetőként.

Pályafutása során ügyvezető igazgató feladatokat látott el a Humán Jövő Közhasznú Nonprofit Kft.-nél és a Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft.-nél. 2011-2012 között a Hunguest Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója, majd 2012-től a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány kuratóriumi elnöke. Pályafutása során az állami szféra több területén is aktívan tevékenykedett, 2012 és 2014 között a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, majd 2014-2016 között az Emberi Erőforrások Minisztériumának miniszteri biztosa. Jelenleg a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója és 2017. október 15. napjától a turisztikai térségek fejlesztésével kapcsolatos állami feladatok koordinációért felelős miniszteri biztos. (forrás: MTÜ)

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [2]  Oldalak:   1

Forró krumpliként dobálja a 2,3 milliárdos eltűnt országimázsfilm ügyét a rendőrség és az ügyészség

A NAV Közép-Magyarországi Bűnügyi Igazgatósága a 444 értesülése szerint a napokban arról értesítette Hadházy Ákos képviselő ügyvédjét, hogy a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) eltűnt filmjének ügyében tett feljelentése alapján nem hajlandó nyomozást indítani költségvetési csalás gyanújával, hanem visszapasszolja az ügyet az abban a nyomozást egyszer már megtagadó rendőrségnek. Annak ellenére passzolják az ügyet, hogy költségvetési csalási témakörben az ő hatáskörükbe tartozna a nyomozás.

Mint a kisgömböc: mutatjuk, hogyan nőtt egyre nagyobbra Rogán Antal tárcája

Összesítésünk szerint 2015-től 2020 végéig legalább 120 milliárdot költ a kormány Kabinetirodája kommunikációra és konzultációkra, de a koronaékszer a turizmus, ami tavaly került Rogán tárcájához.
Találatok: [2]  Oldalak:   1