language

Kulcsszavak:

hatalomkoncentráció highlight_off

Személyek:

Rogán Antal highlight_off

Rogán Antal

Rogán Antal (Körmend, 1972. január 29. –) magyar politikus, közgazdász. A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem (ma: Budapesti Corvinus Egyetem) pénzügyi és elméleti közgazdaságtan szakán 1995-ben szerzett diplomát. 1995-től a Széchenyi István Szakkollégium nevelőtanára és demonstrátora, valamint az egyetem pénzügyi tanszékének óraadó tanára, továbbá a Magyar Nemzeti Bank munkatársa volt.

A Fidelitas, a Fidesz ifjúsági szervezetének alapító tagja, aminek 1997 novemberétől egyben alelnöke is volt. 2001-2003 májusa között már a Fidesz alelnökeként tevékenykedett.

Önkormányzati szerepvállalása 2002-ben kezdődött, amikor Budapest V. kerületének önkormányzati képviselőjévé, 2003-ban pedig Belváros-Lipótváros választókerületi elnökévé választották. 2006 és 2014 között polgármesterként dolgozott.

1998 óta országgyűlési képviselő. 1998–2007, illetve 2010-2012 között a Fidesz Országgyűlési Képviselőcsoportjának frakcióvezető helyettese, majd 2012–2015 között frakcióvezetője. 2001–2006 között az Országgyűlés Informatikai és távközlési bizottságának alapító elnöke, 2010-től a Gazdasági és informatikai bizottságának elnöke. 2015-től miniszteri rangban a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője, a miniszterelnök kabinetfőnöke.

Törvényi változások miatt, 2014-től összeférhetetlen a polgármesterség és az országgyűlési képviselőség. Ezért 2014 őszén már nem indult az önkormányzati választáson az V. kerületben a polgármesteri tisztségért. 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [37]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4

Rablóhadjárat: pénzt parlagon Orbán kormányai nem hagynak

Nagyon nekibátorodott Orbán Viktor az első kormányzása óta. Akkor még kisebb trükkökkel emelt ki százmilliárdokat a költségvetésből, szinte szégyenlősen egyengette családja gazdagodását, és csupán néhány famulusával kivételezett. Ma nagyban űzi mindezt, és ha megnyeri a választásokat, utána aligha vállal önkéntes mértékletességet.

Rogán Antal berendelte a fideszes önkormányzatok reklámszerződéseit

Miután kétharmad híján a Fidesznek nem sikerült rendet tenni a parlamentben a közterületi reklámok piacán, Rogán Antal minisztériuma kézi vezérléssel, önkormányzatonként egyesével próbálja rendezni a kérdést. Legalábbis erre enged következtetni az a lapunk birtokába jutott levél, amelyet a Miniszterelnöki Kabinetirodából küldtek az egyik budapesti fideszes önkormányzat jegyzőjének.

Tombor András felé vezetnek a Népszava-eladás szálai, borulhat az üzlet

Magyar származású svájci VIP-bankár került be a Népszava-vevő liechtensteini cég igazgatóságába. Bárdoly-Küzmös Ferdinánd mások mellett a volt emirátusi magyar konzullal bulizott Dubajban. Még érdekesebb lehet azonban, hogy a „liechtensteiniekkel” kapcsolatban áll egy olyan ügyvéd, akit idehaza a mostanában Habony Árpád hitelezőjeként emlegetett Tombor Andráshoz szokás kötni.

Augusztusban 1,7 milliárd forintot költöttünk a kvótakampányra és kormányközeli sajtóra

Korábban sem sajnálta a pénzt a kormány a menekült- és migránsellenes hangulatkeltésre, de a kvótanépszavazás közeledtével még magasabb fokozatba kapcsolták a propagandavonatot. Augusztusban nettó 1,7 milliárd ment el ilyen hirdetésekre, és szokás szerint kormányközeli cégek kaszáltak. A TV2, a KOD Media, a Mediaworks és a Habony-birodalom mellett augusztusban a Garancsi István érdekeltségébe tartozó ESMA is jól járt, nettó 172 millió forintot kapott a villanyoszlopokra kihelyezett hatezer reklámtábláért.

Ki nevet a végén?

„Sikeres párosként” jellemezte jövendőbeli együttműködését Rogán Antallal hétfőn, este Lázár János. A Miniszterelnökséget vezető miniszter szemmel láthatóan győzelemként élte meg a történteket, a jobboldali táboron belül viszont többen arra intettek, hogy még nincs minden lejátszva.

​Ilyen jóban van Rogán a Belváros Királyával

Hallotál már Lefkovics "Lecsó" Györgyről? Kis túlzással övé a fél Belváros, pl. az Ötkert, az Innio, a BOB, a Lacikonyha, a TG Italiano és a Tokio étterem is. És ő az egyetlen, aki a Bazilika elé is építhet állandó fedett teraszt. Ebben Rogán polgármester gyakran személyesen dönt.
Találatok: [37]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4