Lapok: |
Újabb Simicska-cég pozíciója rendülhet meg
Pályázatot ír ki reklámfelületeinek bérbeadására a BKV. Bár Orbán Viktor drukkertársa, Garancsi István vállalkozása egyelőre nem tervezi, hogy elindul a tenderen, piaci és politikai forrásaink mégsem adnak nagy esélyt annak, hogy győzhet bármelyik reklámpiaci Simicska-érdekeltség.
Megállapodott a kormány a Norvég Alappal
Az eddigi mértékben folytatódnak a Norvég Alap kifizetései, miután a kormány megegyezett a civil szervezeteket támogató norvég állami intézménnyel. Az alap által támogatott szervezetek ellen nem bizonyosodtak be a korrupciós vádak.
Hosszú védőbeszédre készül Hagyó ügyvédje
Hagyó Miklós felmentését kéri védőbeszédében a volt főpolgármester-helyettes ügyvédje. A volt MSZP-s politikus elleni fő vádról – a nokiásdobozban átadott kenőpénzekről – már az ügyészség is elismerte, hogy bizonyíthatatlan, ám a két esetből csak egyet húztak ki a vádiratból. A BKV-per kedden folytatódik a Kecskeméti Törvényszéken.
Blatterék 30 éve lopják szét a FIFA-t
A FIFA korábbi elnökének, Joao Havelange-nak egy korábbi korrupciós ügyében nyomozó FBI már az ISL-botrányban is gyanúsítottként kezeli Sepp Blattert, miután a brazil sportvezető korábbi beosztottja ellen vallott.
Dől a pénz Lezsák Sándor birodalmába
A Magyar Közlönyben jelent meg, hogy a kormány 120, illetve 38 millió forinttal támogatja még idén a Lezsák Sándor nevével fémjelzett Lakitelek Népfőiskolát.
Korrupcióval vádolják a magánnyomozó főrendőrt
Bizalmas adatokkal házalt, feljelentéseket diktált a vád szerint a lebuktatott alezredes, megbízói között ügyvédek is voltak.
Félmilliárdos váltót tépett szét Giró-Szász
A miniszterelnök főtanácsadójaként Giró-Szász András nem tartja összeférhetetlennek, hogy tulajdonosként visszatért tanácsadó cégébe, a Strategopolis Kft.-be. Annak idején, 2014-ben 61 százalékos tulajdonrészét adta el, november elején pedig nem kérte az azóta amúgy be sem folyt vételárat, hanem immár 70 százalékos tulajdonosként tért vissza.
Már nem körözik Hernádi Zsoltot
Megszüntette az Interpol a körözést Hernádi Zsolt, a Mol vezérigazgatója ellen. Hernádi 2013-ban, a magyar olajcég horvátországi üzlete miatt került fel a nemzetközi bűnüldöző szerv körözési listájára.
1,8 milliárdért kapott sportcentrumot Debrecen
Debrecenben felavatták az egyetem sporttudományi oktatóközpontját, a komplexum 1,8 milliárd forint európai uniós támogatással valósult meg.
Mészáros Lőrinc cége 6,2 milliárdért újíthat fel egy lovardát
A Mészáros és Mészáros Kft. egy másik egri céggel közösen 6,2 milliárd forintért újíthatja fel a szilvásváradi lovascentrumot.