language

Kulcsszavak:

háttér highlight_off

Lapok:

HírTv highlight_off

HírTv

A HírTV 2003 óta sugározza adását, Magyarország első hírtelevíziója. Az alapítók deklarált célja a nagymúltú nemzetközi hírcsatornák (CNN, SkyNews, BBC) által képviselt műfaj és színvonal meghonosítása volt, de emellett a jobboldal és a Fidesz számára fontos volt egy saját csatorna létrehozása. A televízió partneri viszonyt ápolt a Magyar Nemzettel és a Lánchíd Rádióval egészen azok megszűnéséig. 2018-ig Simicska Lajos volt a tulajdonos. Miután Simicska összeveszett Orbán Viktorral, 2015 tavaszán a Fidesz politikusai bojkottot hirdettek a televízió ellen, így a tulajdonosváltásig nem fogadták el a csatorna meghívásait. Ugyanekkor lemondott a Fidesz-közeli vezetőség és arculatváltás következett. A csatornán ezt követően megjelentek baloldalhoz köthető újságírók, és a tévé elkezdett tudósítani a kormányhoz köthető korrupciós ügyekről. 2018 áprilisban Simicska bejelentette a Magyar Nemzet és a Lánchíd Rádió megszüntetését, finanszírozási okokra hivatkozva, majd nyáron a televíziót is eladta Nyerges Zsoltnak. Nyerges az újra kormánypárti hangvételűvé vált csatornát a kormányközeli médiaholdingnak (KESMA) adta tovább, így ma az Alapítvány a Hír TV Zrt. tulajdonosa. A KESMA nem akart párhuzamosan két hírtelevíziót (HírTV, EchoTV) fenntartani, ezért a két csatorna összeolvadt és HírTV néven sugárzott tovább az Echo Angol utcai székházából. A hírek szerint az átszervezések főként a HírTV korábbi dolgozói körében okozott elbocsátásokat. 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [26]  Oldalak:   <<  <  1 2 3   >  >>

Elképesztő mennyiségű pénz került a kormányközeli cégekhez

Miközben a miniszterelnök arról beszél, hogy a magyar gazdaság az uniós források nélkül is boldogulna, addig a kormányközeli üzletemberek cégei rendre hatalmas összegeket zsebelnek be a brüsszeli forrásokból a hazai közbeszerzéseken. Az Átlátszó listáján, Mészáros Lőrinc cégei mellett, elkelő helyen van Garancsi Istvánnak és a miniszterelnök vejéhez köthető üzleti körök is.

Az állami szervek vezetőivel ellentétben a magyarok zöme szerint romlott a korrupciós helyzet

A magyarok 86 százaléka szerint komoly probléma a korrupció az országban, a megkérdezettek 58 százaléka szerint pedig még a 3 évvel ezelőttinél is rosszabb a korrupciós helyzet. Állami szervek vezetői ellenben épp arról tartottak sajtótájékoztatót, hogy mennyi mindent tettek az átláthatóságért. Igaz, a végén senki sem tehetett fel kérdést egyetlen vezetőnek sem.

Tállai: Ha gond lenne a taorendszerrel, Brüsszel már jelezte volna

Ismét a taorendszer miatt tettek fel kérdést a kormánynak az Országgyűlésben. Az MSZP miskolci képviselője arra volt kíváncsi, miért nem nyilvánosak a taopénzek elköltési módjai, mikor a Kúria is kimondta, hogy az közpénznek minősül. Varga László hozzátette: az Országgyűlésben is mindent meg kell tenni a taopénzek nyilvánossága érdekében.

Egy budai játékboltos vitte közel négymilliárdért a székházát

Furcsa körülmények között adott túl az állam az Országos Gyógyszerészeti Intézet székházán, amely Budapest legdrágább helyén áll. 3,8 milliárdos licittel a vevő papíron egy teljesen ismeretlen, játékboltot üzemeltető kisvállalkozó hölgy.
Találatok: [26]  Oldalak:   <<  <  1 2 3   >  >>