language

Kulcsszavak:

háttér highlight_off

Lapok:

Magyar Hírlap highlight_off

Magyar Hírlap

A Magyar Hírlapot 1968-ban alapították a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának napilapjaként. A rendszerváltás után liberális fordulatot vett, külföldi tulajdonba került, először az angol Maxwell, majd a Marquard nevű céghez. 2003-ban a svájci tulajdonú Ringier kiadó magyarországi leányvállalata, a Ringier Kiadó Kft. tulajdonába került. 2006-ig a lap liberális, balliberális irányvonalat képviselt, mely a centrum irányába húzott. A politikai rányváltásra azután került sor, hogy 2005 szeptemberében Széles Gábor magyar üzletember vásárolta meg a lapot, mely addigra túl volt egy viszontagságos időszakon, ugyanis a Ringier Kft megvásárolta a Népszabadságot is, amely jelentős jogi akadályt képzett. A vonatkozó törvény értelmében ugyanis egy vállalat nem birtokolhatott két lapot, így a Kft. megvált a Magyar Hírlaptól, ami egy rövid ideig nem jelent meg. Az ideológiai és politikai változások 2006-ban következtek be, a Magyar Hírlap egy konzervatív, jobboldali, antiglobalitsa, polgári kötődésű napilappá vált. Online felülete a magyarhirlap.hu. A lap kiadója jelenleg a Magyar Hírlap Kiadói Kft., melynek tulajdonosa az SGH Kft.-n keresztül  Széles Gábor és családja.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [89]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9   >  >>

Sukoró-botrány: különböző időpontok

Egyelőre nem döntött a vádemelésről a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) a Sukoró-ügyben, legalábbis tegnap így nyilatkozott lapunknak Fazekas Géza szóvivő, aki korábban azt mondta, július közepéig kell határoznia a vádhatóságnak.

Hosszú a szocialista vádlottak padja

Egymásnak adják a kilincset, és magyarázkodnak a különböző szintű bíróságokon az MSZP volt vagy még ma is aktív politikusai

Hálapénzt szigorúan csak utólag!

A munka törvénykönyvének változása miatt minden intézményben írásos vezetői rendelkezést kell hozni a hálapénzről, máskülönben törvényt sért, aki elfogadja. Csiba Gábor főigazgató is kizárólag utólag tenné lehetővé a hálapénz elfogadását, de értelmezési gondja akadt.

A Kúriához fordul Joav Blum

Jogi képviselője útján felülvizsgálati kérelemmel fordul a Kúriához a sukorói telekcsere-szerződést jogerősen is semmisnek kimondó, a Fővárosi Ítélőtábla által a közelmúltban hozott ítélet ellen Joav Blum – értesültünk.

Maradtak még téglák a rendőrségen?

Cáfolta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője, hogy a rendőrségtől szivárgott ki bizalmas információ a péntek éjszakai, tizenhárom szórakozóhelyen tartott razziáról. Garamvölgyi László szerint az akció nincs összefüggésben a rendőri korrupciós üggyel.

Sukoró-ügy: vádemelés később

Ismét meghosszabbította a vád-előkészítési szakaszt az ügyészség a Sukoró-ügyben, a vonatkozó jogszabály szerint azonban július elején mindenképpen döntenie kell a vádemelésről. Előbb még jogerős ítélet születik a büntetőeljárás kapcsán is érintett telekcsere-szerződés semmissége tárgyában folyó polgári perben.

Bűncselekmény lesz a zsebszerződés

Politikai haszon reményében hiteltelen emberek nevezik botrányosnak az állami földek haszonbérleti pályázatai­nak eredményeit – mondta a Magyar Hírlapnak Budai Gyula. A vidékfejlesztési tárca államtitkára szerint képtelenség, hogy 1760 oligarcha, zöldbáró legyen Magyarországon. Jelezte: az új földtörvényben el kell mennünk a legvégsőkig, a zsebszerződők pedig drákói szigorra számíthatnak.
Találatok: [89]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9   >  >>