language

Kulcsszavak:

háttér highlight_off

Lapok:

Magyar Hírlap highlight_off

Magyar Hírlap

A Magyar Hírlapot 1968-ban alapították a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának napilapjaként. A rendszerváltás után liberális fordulatot vett, külföldi tulajdonba került, először az angol Maxwell, majd a Marquard nevű céghez. 2003-ban a svájci tulajdonú Ringier kiadó magyarországi leányvállalata, a Ringier Kiadó Kft. tulajdonába került. 2006-ig a lap liberális, balliberális irányvonalat képviselt, mely a centrum irányába húzott. A politikai rányváltásra azután került sor, hogy 2005 szeptemberében Széles Gábor magyar üzletember vásárolta meg a lapot, mely addigra túl volt egy viszontagságos időszakon, ugyanis a Ringier Kft megvásárolta a Népszabadságot is, amely jelentős jogi akadályt képzett. A vonatkozó törvény értelmében ugyanis egy vállalat nem birtokolhatott két lapot, így a Kft. megvált a Magyar Hírlaptól, ami egy rövid ideig nem jelent meg. Az ideológiai és politikai változások 2006-ban következtek be, a Magyar Hírlap egy konzervatív, jobboldali, antiglobalitsa, polgári kötődésű napilappá vált. Online felülete a magyarhirlap.hu. A lap kiadója jelenleg a Magyar Hírlap Kiadói Kft., melynek tulajdonosa az SGH Kft.-n keresztül  Széles Gábor és családja.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [89]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9   >  >>

Budai Gyula elszámoltatási mérleget vont

Összesen 1216 bejelentés, 32 kiemelt vizsgálat, 38 büntetőfeljelentés, egy vádemelés, százmilliárdos költségmegtakarítás – ez a mérlege eddig Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztosnak és hivatalának. Szerinte sikeres és eredményes az elszámoltatás.

Sosem volt ÁSZ-vizsgálat Demszkynél

Több tízmilliárd forint közpénzt lehetett volna megtakarítani, ha korábban lezajlik a Fővárosi Önkormányzat számvevőszéki vizsgálata – jelentette ki tegnap Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke.

Boross bírálta Dávid Ibolyát

Nem osztotta volna meg az MDF-et, ha Almássy Kornél végül valóban megméretteti magát az elnökválasztáson, viszont Dávid Ibolya, a párt elnöke felháborítónak és méltánytalannak tartotta Almássy indulását – vallotta a lehallgatási ügy tárgyalásán Boross Péter egykori miniszterelnök.

Hunvald-Peugeot: 81 nap alatt a Föld körül

Hunvald György egykori MSZP -s erzsébetvárosi polgármester sofőrjét 2009 augusztusában elbocsátották az önkormányzattól, és feljelentést is tettek ellene, hogy csalt a kilométerórával. Valójában – állította Golcsa József lapunknak – elbocsátása hátterében az állt, hogy terhelő vallomást tett Hunvald Györgyre, és vallomását nem volt hajlandó kihozni az ügyészségről. Ekkor üzente Hunvald a börtönből: „A Józsiban már nem szabad megbízni.” A polgármesteri autó órájával valóban mesterkedhetett valaki – bár aligha az egykori gépkocsivezető.

Hatmillió forintos képviselet

Csaknem hatmillió forint ügyvédi díj és annak kamatai visszafizetésére indított pert Garamszegi Gábor, a Betonút Rt. egykori vezérigazgató-helyettese Bárándy György ügyvéddel szemben. Garamszegi keresete azt tartalmazza, hogy a sztárügyvéd egyórai munkáért vette fel a hatalmas summát, de nem végzett az ügyében érdemi munkát.

Hiénák uralják a végrehajtásokat

Zoltán Hunor Csaba önálló bírósági végrehajtó a lapunknak adott interjúban elmondta, hogy a parlament egyik albizottsági ülésén jelezte: árverési hiénák uralják a hatósági árveréseket. Ezt követően felfüggesztették hivatalából, és bírósági végrehajtók jelentek meg az irodájában.

A KDNP-nek elég a vircsaftból

Csodálattal adózunk Lendvai Ildikó bátorságáért, hiszen nem gondoltuk, hogy a Zuschlag-ügy után a civil törvénnyel kapcsolatban lenne kedve megszólalni – írta hétvégi közleményében a KDNP, a szocialista Lendvai Ildikó szavaira reagálva, aki pénteken bírálta az új civil törvény koncepcióját, és új tervezet elkészítésére szólította fel a kormányt.
Találatok: [89]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9   >  >>