language

Kulcsszavak:

háttér highlight_off

Lapok:

NOL (Népszabadság) highlight_off

NOL (Népszabadság)

A Népszabadság Magyarország legnagyobb országos politikai, közéleti napilapja volt 2016. októberi megszűnéséig. Az újság a rendszerváltásig az MSZMP központi lapjaként működött, a jogutód Magyar Szocialista Pártnak a hozzá kötődő Szabad Sajtó Alapítvány révén 2015-ig jelentős befolyása volt a lapra. 1990. szeptember 1-jétől a lapot a Népszabadság Rt. adta ki. 2003-ban a lap fő tulajdonosa a svájci Ringier magyarországi leányvállalata, a Ringier Kiadó Kft. lett. 2014 januárjában a Ringier és az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. fúziója miatt a Gazdasági Versenyhivatal döntése nyomán a portfólió egy részét (regionális lapok és országos média mellett a Népszabadságot kiadó cég 70,4%-át) az osztrák Vienna Capital Partners vette át, amelynek fő tulajdonosa Heinrich Pecina osztrák üzletember. Pecina médiacége, a Mediaworks 2015-ben az MSZP pártalapítvány és a munkatársak egyesületének tulajdonrészét is megszerezte. 2016. október 8-án a kiadó gazdasági okokra hivatkozva felfüggesztette a lap kiadását. Október 25-én Pecinától a Mészáros Lőrinchez köthető Opimus Press Zrt.-hez került a Népszabadságot is tulajdonló Mediaworks Hungary Zrt. részvényeinek 100%-a, emiatt sokan politikai nyomásgyakorlást látnak a lap bezárása mögött.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [276]  Oldalak:   <<  <  8 9 10 11 12 13 14 15 16 17   >  >>

Közbeszerzés: útmutató ajánlattevőknek

A szakmai-etikai szabályok megsértése miatt csak akkor lehet kizárni egy ajánlattevőt a közbeszerzésből, ha a szabályszegést az illetékes szakmai szerv megállapította, az ajánlatkérő pedig a felhívásban szerepeltette ezt a kizáró okot - egyebek mellett ezt tartalmazza az az útmutató, amelyet a Közbeszerzési Hatóság a saját honlapján tett közzé.

Domokos László: az előző kormány a gombhoz varrta a kabátot

Voltak olyan uniós forrást elnyert kiemelt, kormányzat által támogatott projektek, amelyek esetében a döntést követő 3-4 év alatt sem sikerült támogatási szerződést kötni – derül ki az Állami Számvevőszék jelentéséből. Szerintük a legfőbb szempont a pénzköltés volt Azaz lett volna, mert sok fejlesztés nem valósult meg, megtorpant, vagy már visszavonták.

Nem látja a heti 40 milliárd forintot az MSZP

A 2013-ban lezáruló uniós költségvetési időszak végén a rendelkezésre álló keretből több ezermilliárd forint fejlesztési pénzt nem fog tudni Magyarország lehívni, mert idehaza protekcionista módon bírálják el a pályázatokat – legalábbis ezt állítja az MSZP. Az ellenzéki párt szerint "az Orbán–Simicska–Nyerges trió olyan mértékig eluralja a fejlesztéspolitikát is, hogy uniós pénz is csak abba az irányba mozdul, amit magukra nézve pozitívnak tartanak."

Török Gábor: Kutyaszorítóban a kormánytöbbség

Kényes helyzetbe került a kormánytöbbség a Jobbik által kezdeményezett "oligarcha-vizsgálóbizottság" felállításának ügyében, mivel az Országgyűlésről szóló törvény értelmében nem akadályozhatná meg a bizottság létrehozását – állítja Török Gábor, aki szerint ugyanakkor a legkevésbé sem hiányzik a Fidesznek, hogy hónapokig slágertéma legyen ez az ügy.

Matolcsy beleláthat minden adótitokba

Lényegében korlátlan betekintési jogot kap az adótitkokba Matolcsy György: a parlament előtt lévő salátatörvény szerint bármely, a feladata ellátásához szükséges adatot megismerheti. A törvényjavaslat alapján már a második félévben élhet bővített jogkörével a tárcavezető.
Találatok: [276]  Oldalak:   <<  <  8 9 10 11 12 13 14 15 16 17   >  >>