language

Kulcsszavak:

háttér highlight_off
tiltott állami támogatás highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [12]  Oldalak:   1 2   >  >>

Sértheti az uniós jogot, ha százmilliárdokat varázsol magának a hulladékból a Mol

A fideszes parlamenti többség, valamint az Orbán-kormány olyan sok ponton sértett érdekeket és a gyanú szerint jogelveket is az új hulladékgazdálkodási rendszerrel, hogy idővel az igazságszolgáltatás valamelyik bugyrában még alá is áshatják a Mol jogosultságait.

30 milliárd forint, egy rejtegetett kötvény és 8 év az életemből

Nyolc éve próbálom megtudni, tényleg az állam segítette-e ki titokban az Orbán Viktor szívének – akkor még – kedves FHB Bankot 2012-ben. Szívattak, hátráltattak, ahogy csak tudtak, de most kiderült, hogy végig nekem volt igazam. Számít? Dehogy számít.

Bekavartak a 4iG-nek, egyelőre nem lakhat jól a NER-kisgömböc

A HVG információi szerint a titkosszolgálatok és több minisztérium vétója eredményezte, hogy az állami távközlési hálózatokat is üzemeltető MVM Net egyelőre nem került magánkézbe. A végső vevő a 4iG informatikai cég lenne.

A lenyúlt nyugdíjvagyont is megmozgatták Orbánék, hogy kisegítsék a kedvenc bankjukat

Nyolc éve szorult helyzetbe került az FHB Bank: azonnal 30 milliárd forintnyi tőkére volt szüksége, hogy ne boruljon fel. Spéder Zoltán, a bank akkori vezetője jól feküdt a kormánynál: rendszeres vendég volt Orbán Viktor irodájában, egészen közeli, baráti kapcsolatban állt Lázár Jánossal, a miniszterelnöki hivatal vezetőjével, üzletelt Simicska Lajossal, a Fidesz akkori gazdasági centrumával, és Németh Lászlóné fejlesztési miniszterrel is jóban volt. Ezek után senkit sem lepett meg, hogy az FHB furcsa kötvénykibocsátással 30 milliárddal növelni tudta az alaptőkéjét.

Tízmilliárd forint folyik át az MLSZ-en a futballcsapatokhoz

Még annál is sokkal több pénzt kapnak a focicsapatok a közvetítésekért, mint amennyiről eddig hallani lehetett.

Paks II: győz a nemzetközi atomlobby?

Brüsszeli hírek szerint a fenntartások ellenére jóváhagyják a paksi beruházást mindkét vizsgálati témában. A Fidesz-komány máris igyekszik helyet csinálni a hazai piacon a két új atomerőművi blokkban termelendő áramnak, amely sokkal drágább lesz, mint azt a kormányzati propaganda állítja

Mészáros Lőrinc-közeli nagyvállalkozó lehet a legnagyobb az MKB új tulajdonosai között

Pislogva nézte az ország az utóbbi hónapokban, hogyan játssza át a Magyar Nemzeti Bank a negyedik-ötödik legnagyobb magyar pénzintézetet, a korábbi bajor tulajdonosaitól jó drágán államosított MKB Bankot olyan befektetőknek, akiknek 90 százaléka nem akarja, hogy a magyar nyilvánosság tudja, ki ő.

Spéder Zoltánt felfújták és most kipukkasztják

Spéder Zoltán hatalmát megtörték. A bankja és a sajtóbirodalma is veszélyben van, a befolyása már nem lehet ugyanakkora, mint az utóbbi években volt.
Találatok: [12]  Oldalak:   1 2   >  >>