Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hanyag kezelés miatt nyomozást rendelt el kedden a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság a gyöngyöspatai önkormányzat korábbi gazdálkodása kapcsán.
Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomozást rendelt el a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) azzal kapcsolatban, hogy az előző ciklusban Sós Tamás (MSZP) utasítására 160 millió forintot utaltak át az egri Markhot Ferenc Kórházat működtető kft.-nek.
Elutasította – bűncselekmény hiánya miatt – a Központi Nyomozó Főügyészség azt a feljelentést, amit Gyöngyöspata polgármestere, Juhász Oszkár tett Balázs József fideszes képviselő ellen.
Schiffer András kijelentette, ő kedden nem a Heves megyei önkormányzatok gazdálkodásának vizsgálatát kérte a kormánybiztostól, hanem azt, hogy a központi költségvetésből az utóbbi 14 hónapban milyen összegeket juttattak ezeknek a települések forrásigényeire.
Az elszámoltatási kormánybiztos nem folytat le vizsgálatot a Heves megyei települések számára nyújtott állami forrásokkal kapcsolatban: Budai Gyula arról tájékoztatta Schiffer Andrást, hogy nem illetékes abban ügyben, amelyben az LMP frakcióvezetője kereste meg őt keddi nyílt levelében.
Véletlenül visszahívta az [origo] munkatársát Balázs József Heves megyei fideszes képviselő, akiről a Jobbik azt állítja, megfenyegette Gyöngyöspata jobbikos polgármesterét. A politikust egy hete nem lehet elérni, a telefonját eddigi próbálkozásainkra soha nem vette fel. A készülék feltehetően Balázs zsebében vagy táskájában lépett működésbe.
Az LMP arra kérte Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztost, hogy vizsgálja meg, az elmúlt tizennégy hónapban a Heves megyei települések részére biztosított állami források jogalapját.