Az Állami Számvevőszék észrevételezésre megküldte az ellenőrzéséről szóló jelentéstervezetet a Jobbik Magyarországért Mozgalom részére - tudatja közleményében a szervezet. Ebben az ÁSZ megállapította, hogy a párt 2017. első félévében 331 millió 660 ezer forint összegben tiltott támogatást fogadott el.
A Szerencsejáték Zrt. szponzorációs feladatokkal megbízott leányvállalatának az Átlátszó által kikért támogatási listáján számos fidesz-közeli szervezet is szerepel. A korábbiakban bemutattuk a kultúrához, illetve a sporthoz kapcsolódó, valamint a Lázár-testvérekhez, Deutsch Tamás testvéréhez és Németh Szilárdhoz köthető juttatásokat. Az utolsó részben a Rogán Antalhoz, Seszták Miklóshoz és L. Simon Lászlóhoz köthető szervezetekről, valamint a kormánypárthoz közeli szellemi műhelyekről lesz szó.
Lassan befejeződik a nem-kormánypárti média felvásárlása, miközben másfél év alatt szinte a semmiből felépült az új, Simicska-cégek nélküli orbánista médiaportfólió. Az 1 milliósra mért elérésű Origo mellett a TV2, az új bulvár-portfólió, az ugyancsak egymillió olvasót elérő vidéki laphálózat és a szépen hálózatosodó rádióadók sosem látott, politikailag homogén tulajdonosi struktúrájú médiabirodalommá állnak össze. Az akvizíciók és a működtetés költségeit részben a magyar költségvetésből átcsatornázott pénzek, részben a tulajdonos stróman-oligarcháknak juttatott uniós finanszírozású projektek haszna fedezi.
Rogán Antal feltalálótársainak cégére szabhatta a kormány a pénzügyi szektor informatikai rendszereinek ellenőrzését, amivel újabb állami milliárdok juthatnak a Miniszterelnöki Kabinetiroda fura urának üzleti és baráti körébe. De Rogán nevével nemcsak a forradalminak aligha nevezhető találmány, s az akörül kiépülni látszó cégháló, hanem egy sokkal nagyobb korrupciógyanús hálózat is fémjelezhető mára. A polgármesterként, Fidesz-frakcióvezetőként, ma pedig kabinetminiszterként is botrányról botrányra egyre feljebb jutó politikus továbbra is élvezi miniszterelnöke bizalmát, de minden nappal egyre súlyosabbá válik a kérdés: meddig tarthatja még Orbán Viktor az oldalán Rogánt.
Vagy tizenöt-, vagy húszmilliárd forintba kerülhetett Andy Vajnának a TV2-csoport megszerzése. A Nemzeti Kommunikációs Hivatal életrehívása miatt kellett duplájára emelni a csatorna hirdetési listaárait. A cégvezetésben még kuszák az erőviszonyok, de a Tények műsor Habony Árpád felségterületének látszik.
A köztéri média területén sem az oszlopháború volt a legnagyobb csapás Simicskáékra: a cégbirodalom milliárdos állami megrendelésektől esett el. A konkurencia erősödik, a folyamatokba a kormány is besegít. Az egykori Fidesz-pénztárnok sem adja fel: az egyik hozzá köthető médiavállalkozás épp most alapított egy új céget.