Goodfriend itthon nem perelhető. Amerikában még próbálkozhat Vida, Zamecsnik Péter ügyvédnek van ötlete, hogy mivel. Valamit lépnie kell, mert a miniszterelnök ezt várja el. Az biztos, hogy nem Futó Barnabás ügyvéd jár majd el az ügyben, mert már nem képviseli Vida Ildikót.
Azt akarjuk elérni, hogy lemondjanak a korrupciógyanúba keveredett NAV-vezetők, és legyen egy független vizsgálat az adóhatóságnál – ezt Somló Eszter mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában azzal kapcsolatban, hogy miért lesz ismét tüntetés csütörtökön.
A Központi Nyomozó Főügyészség bűncselekmény hiányában elutasította a vesztegetés feljelentésének elmulasztása bűntette miatt a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány által tett feljelentést.
Nem csak magyarokat tiltottak ki az USA-ból, csak az a különbség, hogy a többi EU-tagországban a kormány lép fel a korrupció ellen – derül ki az amerikai követség ügyvivőjével a Mandineren megjelent interjúból.
Bűncselekmény hiányában elutasította a Központi Nyomozó Főügyészség a Civil Összefogás Fórum (CÖF) vesztegetés feljelentésének elmulasztása miatt tett feljelentését - közölte Keresztes Imre főügyész szerdán az MTI-vel.
A külgazdasági és külügyminiszter az ATV Szabad Szemmel című műsorában azt is elmondta: moszkvai útja során világossá tette Szergej Lavrov számára, hogy Magyarország elkötelezett híve Ukrajna területi integritásának és szuverenitásának.
Mesterházy Attila MSZP-s képviselő írásbeli kérdésére adott válaszában Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti államtitkára megerősítette, a kitiltás szerintük is magánügy. Ugyanezt mondta korábban a VS.hu-nak a NAV is.
A Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) a Bunge Zrt. bejelentése alapján két vizsgálatot folytatott, 2011-ben a vetőmag-felvásárlásnál, 2013-ban az élelmiszeriparban elkövetett bűncselekmények gyanúja miatt - közölte az adóhatóság csütörtökön az MTI-vel.